A Lufthansa Csoport légitársaságai – az Austrian Airlines, a Brussels Airlines, a Eurowings, a Lufthansa és a Swiss International Air Lines – még vonzóbb kínálatot nyújtanak mind az üzleti, mind a szabadidős utazók számára. Az utasok a Lufthansa Csoporttól megszokott magas színvonalú kiszolgálásra, kiváló minőségre és megbízhatóságra számíthatnak – közölte lapunkkal a cég.

A Lufthansa Csoport légitársaságai a 2016/17-es téli menetrendben összesen heti 19 838 járattal állnak az utasok rendelkezésére a frankfurti, müncheni, zürichi, bécsi és brüsszeli központi gyűjtő-elosztó repülőtereken, illetve számos más városban is.

A Csoport légitársaságai a téli időszak folyamán összesen 101 ország 255 célállomását kötik össze, illetve a 30 partner légitársaság mintegy 18.000 code-share járatával szinte a világ bármely pontjára el lehet jutni.

Az egyes légitársaságok téli menetrendje 2016. október 30. vasárnaptól 2017. március 25. szombatig lesz érvényben.

A Lufthansa téli menetrendjében 194 célállomásra heti 9 668 járatot közlekedtet.

Jó hír az Afrikába készülőknek, hogy a légitársaság ismét felveszi téli menetrendjébe Fokvárost. 2016. december 2-ától a Lufthansa Frankfurtból minden szerdán, pénteken és szombaton repül a Tábla-hegy lábánál fekvő kikötővárosba. Az egész évben elérhető csatlakozás ideális kiegészítője lesz a Lufthansa Csoport portfóliójának és optimálisan egészíti ki az Edelweiss eddigi szezonális kínálatát Münchenből és Zürichből.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Szilícium-völgyben található San José (USA) ugyanúgy megmarad a téli menetrendben, mint a vonzó álomnyaralóhelyek, mint Mauritius, Male (Maldív-szigetek) és Cancún (Mexikó). Jelentősen növeli a járatok számát a Lufthansa Nairobiba (Kenya), Dallasba (USA) és Punéba (India).

Az európai kínálatban új állomás Funchal (Madeira), amelyre már 2016. október 29-étől közlekedik hetente egy járat. Az egész évben kellemes klímájú, Portugáliához tartozó sziget a téli szezonban is ideális hely a túrázásra.

Szintén új célállomás a Frankfurtból elérhető Tromsø (Norvégia) és Ivalo (Finnország), amelyekre heti egy járat közlekedik. A két új skandináv célállomással és a hetente kétszer Münchenből már most elérhető Kittiläval (Finnország) a Lufthansa télen három, a téli sportok kedvelői, illetve a sarki fény megfigyelői számára vonzó városba repül. Az albániai Tirana télen is elérhető marad a naponta Frankfurtból közlekedő járattal. Frankfurtból gyakrabban közlekednek majd a légitársaság járatai Friedrichshafenba és Breslauba.

Münchenből Marrákes (Marokkó) lesz az egyik új célállomásra, ahová egész évben közlekedik majd a Lufthansa. Az új járat október 30-ától hetente kétszer közlekedik majd a bajor főváros és a marokkói város között. A nemrégiben indított járatok Denverbe (USA) és Teheránba (Irán) megmaradnak a téli menetrendben is, míg Los Angelesbe, Miamiba (USA), illetve Tel Avivba (Izrael) több járat fog közlekedni.

Továbbra is közlekedik Münchenből a járat Debrecenbe, Odesszába (Ukrajna) és Portoba (Portugália). Először indul majd járat Münchenből a lengyelországi Rzeszówba. Hetente több járat is indul majd Anconába (Olaszország) és Grazba (Ausztria). A máltai járatkínálat megkétszereződik.

Az Austrian Airlines a 2016/17-os téli menetrendjének átfogó kínálata 56 ország 130 célállomását tartalmazza.

Az osztrák légicég a téli menetrendben elsősorban a szabadidős célállomásokra koncentrál: október 25-étől hetente egyszer a légitársaság Boeing 767-ese repül Havannába (Kuba), illetve hetente legfeljebb kétszer közlekednek járatok a Maldív-szigetekre és Mauritiusra is. Heti két járatot indít az Austrian Marrákesbe (Marokkó) és egyet Colombóba (Sri Lanka). A légitársaság ezekkel az új úti célokkal kiegyenlíti a szezonalitását, így télen-nyáron számos napfényes célállomásra repül majd.

A Brussels Airlines számos új városba indít járatot.

2017. március 6-ától a belga légitársaság heti öt járatot közlekedtet Brüsszel és az indiai Mumbai között. A most indított Torontóba (Kanada) közlekedő járat is megmarad a téli menetrendben.

Jó hír az Afrikába utazók számára, hogy nő az üléskapacitás a kedvelt téli nyaralóhelyekre Banjulba (Gambia) és Dakarba (Szenegál), és több járat indul a Kelet-afrikai Entebbébe (Uganda) és Kigaliba (Ruanda) is.

Az előző téli menetrendjéhez képest a Brussels Airlines a következő városokkal növelte hálózatát: Brüsszelből elérhető Porto (Portugália), Nápoly (Olaszország), Belfast (Észak-Írország), Nürnberg (Németország) és Nantes (Franciaország). Ezen felül a légitársaság növeli heti járatszámát Lisszabonba (Portugália), Malagába, Tenerifére (Spanyolország), Edinburghbe (Nagy-Britannia) és Billundba (Dánia).

A Eurowings a következő téli menetrend során Ausztriából növeli kínálatát.

A Eurowings Europe repülőgépei először közlekednek az új salzburgi bázisról hetente hat alkalommal Zürich (Svájc), hetente háromszor Genf (Svájc), hetente négyszer Brüsszel (Belgium), ötször Párizs (Franciaország) és hetente háromszor Hamburg (Németország) között. Köln/Bonn (Németország) a hét minden napján elérhető lesz.

Bécsből a tél folyamán három vonzó célállomás lesz elérhető: a Eurowings utasai hetente két alakalommal érhetik el Malagát, Fuerteventurát és Las Palmast, míg az andalúz Jerez de la Fronterába (Spanyolország) heti egy járat közlekedik majd. Olaszországba Róma és Pisa egészíti ki a kínálatot. Az Egyiptomba vágyó turisták már most is heti egy alkalommal eljuthatnak Bécsből Marsa Alamba (Egyiptom). Új célállomásként heti egy járattal Faro (Portugália) kerül be a menetrendbe. Mindezeken kívül Bécsből heti 11 járat indul Nürnbergbe (Németország). A bécsi bázis menetrendjének kibővítésével az utasok most először repülhetnek 18 célállomásra az osztrák fővárosból.

A kubai főváros, Havanna heti egy Kölnből induló járattal egészíti ki a téli szezon kínálatát, míg ugyaninnen Miamiba (USA) most először repül a téli menetrendben is a légitársaság – a járat a nyári menetrendben mutatkozott be. Ugyancsak növeli a Varaderoba (Kuba), Mauritiusra és Phuketra (Thaiföld) Kölnből induló járatok számát a Eurowings.

Düsseldorfból Lanzaroteba, Fuerteventurába (Spanyolország) és Lisszabonba (Portugália) induló járatok lesznek a téli menetrend újdonságai, míg Hamburgból az utasok Teneriffére és Fuerteventurába (Spanyolország) tudnak télen eljutni.

A 2016/17-es téli menetrend során a Eurowings 34 ország 91 célállomására repül majd.

Bővül a SWISS hálózata is, szolgálatban a Boeing 777-300ER

A mostani téli menetrendben fog először közlekedni a SWISS új zászlóshajója, a Boeing 777-300ER Miamiba és San Franciscóba. A Szingapúrba közlekedő járat útvonalán eddig hetente háromszor repült a Boeing 777-300ER, 2017. március 3-ától viszont már naponta az új géptípus teljesít szolgálatot. Mindezen felül a SWISS növeli a téli járatszámot Hamburgba, Berlinbe (Németország), Krakkóba (Lengyelország) és Belgrádba (Szerbia). A SWISS 2017. február 4-25. között új járatot közlekedtet Zürich, Sitten (Wallis) és London (Nagy-Britannia) között, ezzel is kiszolgálva a téli sportok kedvelői részéről keletkező igényt. A Spanyolországba (Barcelona, Madrid, Valencia), Portugáliába (Lisszabon) és Olaszországba (Róma, Firenze) közlekedő SWISS járatokon nagyobb kapacitású gépeket használ majd a légitársaság.

A 2016/17-os téli menetrendben a SWISS 44 ország 100 városába közlekedtet járatokat.

A SWISS partnerével, az Edelweiss-szal közösen a 2016/17-es téli szezonban is a világ minden táján található közkedvelt üdülővárosokba közlekedtet járatokat. Nő a Kanári-szigetekre tartó járatok száma, most először repül hetente ötször Tenerifére, hetente négyszer Gran Canariára és hetente kétszer Fuerteventurába és Lanzarotebe (Spanyolország) légijárat. A téli menetrendben most először kap helyet Sevilla (Spanyolország), ahová hetente kétszer közlekedik járat.

Új debreceni menetrend, versenyképes árakkal

“A magyar utasok számára az egyik legfontosabb változás már szeptemberben életbe lépett, a 2016 áprilisában Debrecen és München között elindított járatunk már új menetrend szerint közlekedik: a bajor fővárosból 11:00 órakor száll fel az útvonalon közlekedő Bombardier CRJ 900-as gép, majd 12:35-kor landol a cívisvárosban, ahonnan 13:15-kor indul vissza és 14:55-kor landol Münchenben. A járat továbbra is a hét három napján, hétfőn, szerdán és pénteken közlekedik majd” – mondta Antal Gábor, a Lufthansa Csoport magyarországi vezetője.

A délelőtt 11 órás indulásnak köszönhetően összesen 23, Münchenbe érkező interkontinentális járatról lehet kényelmesen átszállni a Debrecenbe tartó Lufthansa-gépre, köztük olyan városokból, mint New York, Mexikóváros, Peking, Delhi, Hong Kong, Sanghaj, Mumbai, Kairó, Torontó, Teherán, Charlotte, Sao Paulo, Montréal, Boston és Denver. A Debrecenből Münchenbe induló utasok pedig 16 interkontinentális járatra szállhatnak át még aznap, köztük a Newark, Washington, Chicago, Tokió, San Francisco, Szöul, Montréal, Boston, Peking, Hong Kong felé induló gépekre.

Az új menetrend még több belföldi járat csatlakozását teszi lehetővé, így a Lufthansa valamennyi német városból (Hamburg, Düsseldorf, Köln/Bonn, Berlin, Stuttgart) Münchenbe induló reggeli járatával el lehet jutni Magyarországra.

„A megváltozott menetrend mellé rendkívül kedvezményes jegyárakat vezettünk be, amelyek versenyképesek akár a vasúti, akár a közúti utazás díjával, egy müncheni retúrjegy már 29 000 forinttól elérhető, míg New Yorkba 130 ezer, Bostonba 140 ezer forinttól lehet foglalni” – tette hozzá Antal Gábor.