Flottafejlesztési terve részeként még 20 Airbus A321neo keskenytörzsű repülőgépre szerződött a koreai nemzeti légitársaság.

A cég a mostani megrendeléssel 50 példányra növelte az új generációs európai gyártmányra szóló megrendeléseit, ám azt nem közölte, hogy a plusz húsz darab meddig érkezik meg a flottába.

A légitársaság 2022 decemberében kapta meg első A321neóját, a korábbi 30 darabos megrendelésből nyolcat vett át eddig, a maradékot pedig 2027-ig folyamatosan szállítja a gyártó. A típust a rövid- és középtávú útvonalakon használja a Korean Air, főként Kínába, Japánba, valamint Délkelet-Ázsia országaiba.

Forrás: Korean Air

Az A321neót két osztályon 182 utas szállítására berendezve, Airbus Airspace fedélzeti kialakítással üzemelteti a cég, nyolcan a Prestige Class nevű üzleti, 174-en pedig turista osztályon foglalhatnak helyet. Előbbi ülései teljesen vízszintesbe dönthetők, és a gépeken elérhető a vezeték nélküli internet is.

A légitársaság az elkövetkező években, a mostani 20 darabos rendelést is beleértve mintegy 110 új repülőgépet vesz át, köztük 10 Boeing 787-9-est, 20 Boeing 787-10-est és 30 Boeing 737-8-ast, az A330-300-as és Boeing 777-200ER gépeit pedig fokozatosan kivonja flottájából.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.