Egyesek azzal szórakoznak, hogy konnektornak és fali USB-töltőnek látszó matricákat helyeznek a reptéri terminálok különböző pontjain. Az ál-konnektorok világszerte már több légikikötőben is megjelentek.

A konnektoroknak és USB töltőknek látszó aljzatok tulajdonképpen filléres matricák, így nem lehet csatlakoztatni sem a hálózati töltőket, sem az USB-kábeleket hozzájuk, így ártatlan viccnek is gondolhatjuk őket, azonban néhány beugratott utasnak nem volt őszinte a mosolya, amikor ilyennel találkozott.

Ő nem nevetett az átverésen:

Az ál-aljzatokat sokszor olyan helyekre ragasztják fel, ahol egyébként tényleg szokott lenni ilyen a reptereken, bár többször képtelen helyeken is találkozhatunk velük, például szemeteskukák oldalán.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Azt nem tudjuk, hogy európai verziója is van-e a becsapós matricáknak, sőt még az is lehet, hogy ez amolyan “optikai tuning” a reptérüzemeltetők részéről, akik így akarnak spórolni az utasok saját mobileszközeinek töltésére szolgáló áramforrások kiépítésén.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!