A General Electric bejelentette, hogy új hajtóművet kíván építeni a jövőbeli 80-90 utast szállító turbólégcsavaros repülőgépek meghajtásához – írja cikkében az ATW Online szakmai hírportál.

Az új fejlesztés azonban már egy meglévő konstrukcióra fog alapulni, mégpedig a Sikorsky CH-53K Super Stallion-okat meghajtó GE38-as hajtóműre. Ennek köszönhetően a CPX38 nevet viselő új fejlesztés ugyanolyan, vagy még jobb megbízhatósági mutatóval fog a repülőgépgyártók és a légitársaságok rendelkezésére állni, ugyanakkor 15%-al kevesebb üzemanyagot fog elhasználni működés közben.

A gyár szóvivője, Allen Paxson elmondta, hogy az üzemanyag árának növekedése miatt egyre népszerűbbé válnak az turbólégcsavaros repülőgépek. Ahhoz viszont, hogy a fejlesztésbe fektetett összeg megtérüljön, mintegy 1000 hajtóműre biztos vevőt kell találniuk, ezért már megkezdték a tárgyalásokat a legnagyobb repülőgépgyárakkal, hogy ők is beleszólhassanak, alakíthassák az új erőforrást a saját igényeiknek megfelelően.

Az új hajtóművekkel legkorábban 3 év múlva találkozhatunk, azonban a végső változatok csak 2020-ban lesznek felszerelve a repülőgépekre.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!