A 787-esek és 777-esek gyártásánál történt hibákat jelentett az amerikai hatóságnak a Boeing egy alkalmazottja, a cég visszautasította a vádakat, de az FAA vizsgálatot indított.

Sam Salehpour, a 2007 óta a gyártó everetti üzemében dolgozó minőségügyi mérnök tett bejelentést az USA Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) felé a 787-esek és 777-esek gyártásával kapcsolatban.

Közlése szerint a 787-es összeszerelési folyamatában a jóváhagyott munkatechnológiától eltérő, gyors megoldásokkal igyekezett csökkenteni a Boeing a szűk keresztmetszeteket, a feszes határidők betartása érdekében.

Ezek alkalmazása az előírásokat túllépő feszültséget okozott az egyes szerkezeti elemek összekapcsolásánál, valamint több mint ezer repülőgépen maradhatott a furatok készítése közben keletkezett forgács és törmelék az egyes szerkezeti elemek összeillesztései között.

Forrás: Boeing

A 777-esek gyártásával kapcsolatban pedig azt állítja, hogy összeszerelésük során az elemek illesztésénél előforduló problémákat erő alkalmazásával oldották meg az üzemekben.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Például olyan esetnek is tanúja volt, amikor emberek ugráltak a repülőgép egyes elemein, hogy azokat sikerüljön összeilleszteni.

Salepour állítása szerint miután aggályait a cégen belül felvetette, a beleegyezése nélkül áthelyezték másik területre, nem hívták meg fontos megbeszélésekre, kritizálták a munkáját, valamint megtorlással és fizikai erőszakkal történő fenyegetéssel is szembesült. Végül az Alaska Air idei balesetét követően döntött úgy, hogy a Szövetségi Légügyi Hivatalhoz fordul, annak érdekében, hogy ne történjen katasztrófa a gyártás során általa tapasztalt problémák következtében.

Forrás: Boeing

A Reuters szerint az FAA az üggyel kapcsolatban leszögezte, hogy a repülésbiztonság fenntartása érdekében kritikus fontosságúak az ilyen és ehhez hasonló önkéntes bejelentések, és részletesen kivizsgálják.

A Boeing tagadta a vádakat és jelezte, hogy a repülőgépek átadását megelőzően rigorózus teszteket és ellenőrzéseket végeznek, a gyártási folyamatokon pedig javítottak. Közlésük szerint az állítások pontatlanok, és nem tükrözik a Boeing által a repülőgépek minőségének és hosszú távú biztonságának biztosítása érdekében végzett átfogó munkát.

Mint ismert, a Boeing 2020 óta többször is kénytelen volt hosszabb-rövidebb időre felfüggeszteni a 787-esek átadásait, különböző gyártási és minőségi hibák és azok kezelése miatt.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Boeing egy másik minőségügyi mérnöke az amerikai hatóságok álláspontja szerint március elején önkezével vetett véget életének. John Barnett 32 évig, 2017-es nyugdíjba vonulásáig dolgozott a Boeingnél, bírósági eljárások során tanúként számos aggályt fogalmazott meg a cég gyártási eljárásaival kapcsolatban.

Amint korábban megírtuk, a Boeing mindössze 83 kereskedelmi repülőgépet adott át az idei első negyedévben, ebből 13 darab volt 787-es. Egyetlen példány sem került az üzemeltetőkhöz 777-esből ebben az időszakban, 11 teljesen kész gép várakozik a gyártó telephelyein hajtóművek nélkül. A Seattle Times ezen értesüléséről sem a Boeing, sem a hajtóműveket gyártó GE nem árult el részleteket, csak azt, hogy az ellátási láncban felmerült probléma miatt csúszik a gépek átadása. Az idei első 777-est egyébként nemrég, április 8-án adta át a gyártó a tajvani EVA Air Cargonak.