Ezúttal a dél-karolinai Charleston repülőterén nem volt megfelelő az elkülönítés egy felszálló és egy leszállás közben átstartoló repülőgép között, az utóbbi időszakban nem ez az első ilyen eset az Egyesült Államokban.

Április 30-án a Jetblue légitársaság Charlestonból Bostonba induló járatát teljesítő Airbus A220-300-as személyzete megkapta a felszállási engedélyt a repülőtér 21-es jelű futópályájáról, miközben az American Airlines érkező Boeing 737 MAX 8-asának pilótái ugyanerre a futópályára hajtottak végre megközelítést.

A leszálló repülőgép mindössze 2 tengeri mérföldre (2,7 km) volt a futópálya küszöbétől, amikor a Jetblue A220-asa megkezdte a nekifutást. Az American 737-esének személyzete 700 láb (213 méter) magasságban az átstartolás mellett döntött, mivel a Jetblue gépe még ekkor is a futópályán volt.

A 737 MAX repülőgép jobbra fordult, és az eljárás szerint megkezdte az emelkedést 3000 láb (914 méter) magasságra az AVHerald bejegyzése szerint.

Mindeközben az A220-as is felszállt, majd emelkedni kezdett, eközben a két repülőgép rövid ideig ugyan széttartó irányon, de azonos magasságon haladt, horizontálisan mindössze 0,4 tengeri mérföldre (740 méter) csökkent közöttük az elkülönítés.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az American járata egy új megközelítést követően biztonságosan leszállt, a Jetblue repülőgépe pedig folytatta útját Boston felé.

Forrás: Jetblue

Az elmúlt időszakban az USA repülőterein számos alkalommal fordult elő, hogy a pilóták vagy az irányítók hibájából guruló vagy le- és felszálló repülőgépek keresztezték egymás útját, vagy az előírt elkülönítés nem volt meg közöttük.

Januárban New York-JFK-n kellett megszakítania a nekifutást a Delta Boeing 737-esének, mert az American Boeing 777-ese letért az engedélyezett gurulási útvonalról, és keresztezte az aktív futópályát a felszálló repülőgép előtt.

Februárban pedig Austin repülőterén került veszélyes közelségbe két gép. Akkor a FedEx leszálló Boeing 767-ese és az ugyanarról a futópályáról felszálló Southwest Boeing 737-es között csökkent az előírt minimum alá a távolság, amikor az átstartoló áruszállító átrepült az utasszállító felett. Egy márciusban történt esetben pedig a Jetblue Embraer E190-esének kellett megszakítania a megközelítést Bostonban, miután egy Learjet üzleti repülőgép engedély nélkül szállt fel az útját keresztező futópályáról.

Az események vizsgálatát az illetékes hatóságok megkezdték, az USA Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) pedig a sorozatos események miatt az amerikai légiközlekedési rendszer biztonsági felépítésének felülvizsgálatát is kezdeményezte.