A kedd esti öngyilkos merényletek következtében lezárt isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtér szerdán helyi idő szerint hajnali 2 óra 20 perckor újra kinyitott, és a korábbi rend szerint üzemel – jelentette be Binali Yildirim török miniszterelnök reggel a helyszínen.

A 36 emberéletet követelő terrortámadást követően a légikikötő teljes területét azonnali hatállyal lezárták, a landolásra váró repülőgépeket más törökországi városokba irányították át, a többi között Ankarába, Bursába, Corluba, Izmirbe, Izmitbe, valamint az Isztambul ázsiai oldalán fekvő kisebb, Sabiha Gökcen repülőtérre.

A miniszterelnök bejelentésének értelmében a lezárás nem érintette az Isztambul és Budapest között közlekedő szerdai járatok egyikét sem.

A török állami légitársaság, a Turkish Airlines közleményt adott ki, amely szerint a június 28. és július 5. között az isztambuli repülőteret érintő foglalással rendelkezők július 31-ig díjmentesen változtathatnak foglalásukon, akár útvonalat is változtathatnak. A cég emellett kész arra is, hogy a lemondott utak után a jegyek árát teljes egészében visszafizesse.

Budapesti járatokat is érint

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A támadást követően több Isztambulba érkező járatot is más repülőterekre irányítottak át, köztük a Turkish Airlines TK1038 járatszámmal Budapestről Isztambulba tartó járata sem tudott leszállni az Atatürk repülőtéren. A járatot, mely 20:36-kor szállt fel Ferihegyről, Ankarába irányították át. A Budapestről induló járat magyar idő szerint 22:41-kor biztonságban leszállt Ankarában.

A Turkish Airlines TK 1035-ös számú járata, melynek menetrend szerint szerdán reggel 07:55-kor kellett volna megérkeznie Isztambulból Budapestre, a Budapest Airport járatinformációi szerint 10:50-re késik.

Óvatosságra inti a magyar utazókat a konzuli szolgálat

A kedd esti isztambuli merénylet után ismét óvatosságra kéri a török nagyvárosba készülő és ott tartózkodó magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata. A konzuli szolgálat honlapján szerda délelőtt közzétett figyelmeztetésben emlékeztetnek: kedden késő este 36 halálos áldozatot és 147 sebesültet követelő robbantás történt Isztambulban az Atatürk repülőtéren. Az eseménnyel kapcsolatosan szükség esetén az isztambuli főkonzulátus a +90 533 375 8715-ös telefonszámon érhető el.

Az isztambuli nemzetközi repülőtérre érkező és onnan induló járatok forgalma fokozatosan áll helyre, ezért a konzuli szolgálat azt kéri a magyaroktól, hogy utazásuk előtt mindenképpen tájékozódjanak légitársaságuknál, utazási irodájuknál, hogy járatuk a jelzett időpontban közlekedik-e. Továbbra is feltétlenül javasolják, hogy isztambuli tartózkodásuk során kerüljék el a zsúfolt helyeket, tömegrendezvényeket és kövessék a helyi hírközlés tájékoztatását. A Törökországban tartózkodó vagy oda utazni kívánó magyar állampolgároknak javasolják, hogy regisztrálják utazásukat a konzuli szolgálat honlapján. é Európa harmadik legnagyobb légikikötőjében kedd este hármas öngyilkos merényletet követtek el, Binali Yildirim török kormányfő állásfoglalása szerint az Iszlám Állam dzsihadista szervezet állhat a történtek mögött.

A Wizz Air már korábban bejelentette, hogy felfüggesztik isztambuli járataikat

A Wizz Air éppen a múlt héten függesztette fel a terrorveszélyre hivatkozva a Budapest Isztambul járatát. A Wizz Air járata nem Atatürkre, hanem a város ázsiai oldalán található Sabiha Gökçen nemzetközi repülőtérre közlekedik/közlekedett. “A geopolitikai helyzet által is érintett Budapest – Isztambul útvonalat a következő szezonra, július 29-től felfüggesztjük” – írták közleményükben.

Isztambulban a az elmúlt hónapokban számos terrortámadás történt, tavaly decemberben a város másik repülőterét, a túlnyomórészt fapados légitársaságok és belföldi járatok által használt Sabiha Gökçen reptéren történt robbanás.

Twitteres videó a merényletről

Fotó: Atatürk Airport

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!