A Wizz Air jövő júniusig 22 repülőgépet vesz át az Airbustól, és az elsők között fog kilábalni a koronavírus-járvány miatti krízisből, emellett a piaci átalakulás nyertese lesz – mondta el Váradi József vezérigazgató.
Az újraindított járatok is azt mutatják, hogy van igény a piacon, és azt stimulálni lehet, bár a szint nem ugyanakkora, mint a járvány előtt – mondta a Wizz Air vezetője a CAPA légiközlekedési tudásközpont videokonferenciáján. Váradi József szerint jelenleg az eredetileg meghirdetett járatok 10 százaléka közlekedik, és nagyon nehéz most az üzemelés, mert Európában nincs két állam, ahol egyforma szabályok lennének.
A versenyfeltételeket pedig csak rontja, hogy az államok különböző támogatásokat nyújtanak a nagyobb légitársaságoknak. Csak a kiválasztottak kapnak támogatást, és ez minden, csak nem fair viselkedés – fogalmazott Váradi József hozzátéve, hogy ez a gyakorlat nem csak piactorzító hatású, hanem a nem hatékony üzemelést is konzerválja, mert a kormányok a hitelekért cserébe nem kérik a cégek átalakítását.
Szerinte az is a folyamatok velejárója, hogy a hatékony, úttörő szerepet vállaló cégek kerülhetnek ki a válságból először, és a nagy, állam által támogatott cégek utoljára.
Az olyan cégek, mint a Wizz Air 1-2 év múlva visszaállnak a járvány előtti szintre, a többieknek 3-4 évbe is telhet ez a folyamat – jegyezte meg.
A Wizz Air helyzetével kapcsolatban azt mondta, mára Európában a harmadik legnagyobb légitársaság lett tőkepiaci kapitalizáció szempontjából, a flotta mérete pedig tovább bővül.
Szavai szerint jövő júniusig 22 új gép érkezik, és 8 régebbi Airbus A320-ast vonnak ki a flottából, így az aktív gépek száma 135-re emelkedhet. Korábban az Aviation Week konferenciáján azt mondta, több gépük lízingszerződését is újra kell tárgyalni.
A várakozások szerint a flotta átszervezésével 40 gép érkezhet a kelet-közép-európai piacra, ahol rövidesen további bázisokat is nyitnak.
Nyugati irányban a cég Váradi József szerint elsősorban konszolidáció útján jelenhet meg: ha valahol megszűnik egy légitársaság, akkor a helyét részben átvehetik. Ezzel kapcsolatban a vezérigazgató a Bloombergnek azt nyilatkozta, hogy a dél-londoni Gatwick repülőtéren látnak fantáziát egy második Nagy-Britanniai bázis felépítésében.
Mint ismert a Virgin Atlantic és a British Airways is azt közölte a napokban, hogy bezárják bázisaikat a második legnagyobb londoni reptéren. A Gatwicken szintén jelentős szereplő Norwegian pedig a súlyos pénzügyi problémái és a járvány hatásai miatt várhatóan jelentősen csökkenti az üzemméretét. Váradi akkor ruházna be a repülőtéren, ha a megüresedő résidőkből meg tudna szerezni a légitársasága az üzemeléshez szükséges mennyiséget. Ezt természetesen nem bérleti konstrukcióban képzeli el a vezérigazgató.