A koronavírus-járvány következményei miatt a Lufthansa jelentősen visszavágja nagy kapacitású repülőgépeinek számát, A380-asok, Jumbók, A340-esek távoznak végleg, de az A320-as flotta is kisebb lesz. Megszorítás lesz az Austrian, a Swiss, a Brussels Airlines működésében is, és bezárják a Germanwingset.
A német légitársasági csoport honlapján megjelent közlemény szerint az igazgatóság nem számít arra, hogy gyors fellendülés lesz a járvány után.
A vezető testület szerint hónapokba telik majd, mire feloldják az utazási korlátozásokat, és évekbe telik, mire a globális kereslet eléri a válság előtti szintet.
![](https://airportal.hu/wp-content/uploads/2018/05/lufthansa-uj-festes-vilagosabb.jpg)
Emiatt az igazgatóság úgy döntött, hogy csökkenti az üzemméretet, így kevesebb gépre lesz szükség.
A légitársaság 2022-ről előrehozta hat Airbus A380-asának kivonását, emellett hét Airbus A340-600-as, három A340-300-as, és öt Boeing 747-400-as távozik idő előtt az aktív flottából.
A keskenytörzsűek közül tizenegy régebbi A320-ast vonnak ki. Ezzel együtt a Lufthana csökkenti a frankfurti és a müncheni kapacitásait is.
A Eurowingsnél tíz A320-astól vesznek korai búcsút, illetve csökkentik a cég hosszútávú kapacitásait is, de erről többet a cég közleménye nem árult el. A diszkont leányvállalat(ok) korábban bejelentett átlakítását felgyorsítják, a ma még a Eurowingsnek járatokat teljesítő Germanwings például teljes egészében megszűnik.
![](https://airportal.hu/wp-content/uploads/2017/06/38955-lufthansa-airbus-a380.jpg)
A reorganizáció érinti az Austrian Airlines-t és a Brussels Airlines-t is, mindkét cégnek csökkentenie kell a flottája méretét, további részletek ezzel kapcsolatban később várhatók.
A Swiss ugyan most nem von ki végleg gépet, de későbbre halasztja az új példányok átvételét, és fontolóra veszik az idősebbek idő előtti kivonását.
Mindezek mellett a Lufhansa minden légitársasága megszüntetett minden wet-lease alapú gépbérlést.
A vállalat hangsúlyozta: igyekeznek minden dolgozójuknak másik munkát találni a cégen belül, erről még megkezdték a tárgyalásokat a szakszervezetekkel.
![](https://airportal.hu/wp-content/uploads/2020/04/germanwings-airbus-a319-100.jpg)
Willie Walsh, az International Airlines Group (IAG) vezérigazgatója eközben az Airline Watch szerint arról beszélt a befektetőknek, hogy fontolóra veszik a Boeing 747-400-asok és Airbus A340-600-asok kivonását, előbbi típus a British Airways-nél, utóbbi az Iberiánál üzemel.