Az új megrendelések elmaradása miatt 2019-ben évi 8 darabra csökkenti az A380-as óriás utasszállító gyártási sebességét az Airbus. Az európai repülőgépgyártó egy éve döntött arról, hogy 2018-tól már havonta csak egy darab repülőgépet gyárt le, 2019-től azonban ennél is jobban vissza kell fogniuk a gyártósor sebességét.

Forrás: Airbus | © AIRportal.hu

Forrás: Airbus

A már korábban kilátásba helyezett döntésre az új megrendelések elapadása és a korábban megrendelt példányok átvételének elhalasztása miatt is szükség volt a Flightglobal információi szerint.

A legnagyobb üzemeltető, a dubaji Emirates korábban közölte, hogy több A380-asát is az eredetileg tervezettnél később venné át.

Az Airbus arról nem közölt részleteket, hogy 2019-et követő években is tartják-e az évi nyolc darabos gyártási rátát.

A gyártó összesen még 104 darab A380-asra rendelkezik megrendeléssel a hivatalos nyilvántartás szerint, azonban ezekből aligha veszik át az összeset a megrendelők.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Sandy Morris, a Jefferies elemzője szerint a mostani megrendelésállományból mindössze 57 darabot fognak tudni csak legyártani, melyből 47 darab az Emirates megrendelése. Ez a megrendelésállomány a havi egy darabos ráta mellett kevesebb mint öt évig tudná életben tartani a gyártósort.

Az Airbus értékesítési csapata ugyanakkor gőzerővel dolgozik azon, hogy újabb példányokat tudjanak értékesíteni. Reményeik szerint már a novemberi dubaji air shown szeretnének legalább 20 darab A380-asra szóló megrendelést nyélbe ütni a típus legnagyobb üzemeltetőjével, az Emirates-szel 8,7 milliárd dollár értékben. A hírt már a párizsi légiszalon előtt megszellőztették, azonban hivatalosan még egyik fél sem kommentálta.

A Bloomberg információi szerint a gyártó értékesítési csapata a British Airways-nél, pontosabban a légitársaságot irányító IAG holdingnál, a japán ANA és Thai Airways légitársaságoknál is küzd a további megrendelésekért.

Az óriástípus jövője ezektől a megrendelésektől, de főleg az Emirates döntésétől függ.

Az Airbus a júniusban megtartott Paris Air Shown jelentette be az A380plus változatot. Különböző fedélzeti módosításokkal akár 80 fővel növelhető a típus befogadóképessége, valamint új wingletekkel javítják az üzemanyag-fogyasztást.

Az Airbus vezetői korábban többször jelezték, hogy továbbra is hisznek a típus jövőjében. A repülőgépgyártó piaci előrejelzései szerint az A380-as iránti kereslet növekedni fog, mert a légi utasok száma évről évre növekszik, a repülőterek kapacitása pedig egyre szűkösebb. Különösen érvényes ez az Airbus által ‘mega-city’ néven emlegetett olyan nagy gyűjtő-elosztó repülőterekre, melyből jelenleg 55 van a világon. Ezek a repülőterek egyenként jelenleg napi szinten több mint tízezer hosszú távon közlekedő utast kezelnek. Az 55 mega-city-ből jelenleg 47 számít döntően menetrend szerinti járatokat bonyolító repülőtérnek, ebből 38 repülőtérre jár az A380-as. A következő 20 évben ezeknek a mega-city-ként jellemzett repülőtereknek a száma 55-ről 93-ra fog nőni a gyártó előrejelzése szerint.

Amint arról korábban beszámoltunk, az Airbus abban reménykedik, hogy a gyártás lassításával néhány év időt nyernek, amíg az óriásgépek iránti kereslet ismét fellendül. Ha ez bekövetkezik, a gyártósor kapacitását néhány év múltán újra felpörgethetik és 2030-ra akár évente akár 20-30 példányt adhatnak át a típusból.

A képet némileg árnyalja, hogy a rivális Boeing legutóbb publikált előrejelzésében már a „very large aircraft” kategória nem is szerepel, pontosabban az amerikaiak nem várják, hogy új megrendelések születnének a Boeing 747-8 és az A380 kategóriájú utasszállító repülőgépekre a következő 20 évben.

Az európai gyártó eddig 213 darab A380-ast adott át. 2016-ban 28 darabot állítottak forgalomba 13 légitársaságnál, 2017. első félévében hat darab szuperjumbót adott át az Airbus, ebből hármat az Emirates, kettőt az Etihad és egyet a Qatar Airways részére.

Forrás: Airbus | © AIRportal.hu

Forrás: Airbus