Kép - AIRportal.hu Budapest Ferihegy Airport (BUD/LHBP)
Az új radar építése (korábbi fotó).

30 millió eurós költségvetéssel épült meg az az új radarállomás, melyet kedden adtak át Ferihegyen. Az új létesítmény már messziről felismerhető részévé válik a ferihegyi látképnek, a hatalmas fehér gömb alakú burkolatának köszönhetően.

Az új radar a 31R küszöb közelében, a pályától jobb oldalra kapott helyet, mely a „temető” spottól jól látható.

Átadták Budapest-Ferihegy nemzetközi repülőtéren az új közelkörzeti radarállomást (TAR) kedden, valamint befejeződött az úgynevezett fejlett földi mozgás ellenőrző rendszer (A-SMGCS) korszerűsítése is. Mindez egy 30 millió eurós költségvetésű projekt sikeres lezárását jelenti, melyet az Európai Bizottság 2005. április 6-i határozatában 50 százalékos Kohéziós Alap támogatásban részesített. A projekt költségeinek másik felét nagyrészt a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. finanszírozta – mondta el Lotz Károly, a HungaroControl elnöke.

A projekt további elemei közé tartozott a kőrishegyi és püspökladányi nagy hatótávolságú radarállomások cseréje, mindkét helyszínen további kiegészítő beruházások végrehajtása, valamint a meglévő magyar MATIAS (automatizált és integrált légiforgalmi irányító rendszer) továbbfejlesztése. A projekt megvalósulásával növekszik a polgári légiközlekedés biztonsága, és legalább 15 évre biztosítható a követelményeknek megfelelő, modern légtér-ellenőrzés – áll a HungaroControl tájékoztatójában.

Csepi Lajos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium szakállamtitkára hangsúlyozta, hogy a radarállomások jelentősen hozzájárulnak az egységes európai légtér megvalósulásához, valamint ahhoz, hogy „közelebb jussunk a személyek szabad mozgásának eszméjéhez”. Kiemelte: a projekt igen rövid idő alatt, zökkenőmentesen valósult meg.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Kiss László, a HungaroControl vezérigazgatója elmondta, hogy ilyen mértékű uniós támogatásról „álmodni sem mertek”. A légiközlekedés bővülésének közelmúltbeli lassulása kapcsán úgy vélekedett, hogy csupán átmeneti visszaesésről van szó. A HungaroControl azzal számol, hogy a légi szállítás aránya Magyarországon utaskilóméterben számolva 2010-re legalább 5 százalékponttal növekedhet.

Somogyi-Tóth Gábor, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy 2012-ig mintegy 65 milliárd forintot kívánnak a repülőtér fejlesztésére fordítani. Hozzátette, hogy bár a jelen projekthez anyagilag csupán csekély mértékben járultak hozzá, a HungaroControllal való együttműködés végig kitűnő volt.

Forrás: Menedzsment Fórum, AIRportal.hu
Fotó: AdamS

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!