A Malév Zrt. ma közgyűlést tart, amelyen új elnököt választhatnak, és rendezhetik a légicég tőkehelyzetét. Néhány nap múlva a társaság igazgatósága dönt új járatok indításáról, a leányvállalatok jövőjéről. A Malévnak egy-három éven belül a nyakába szakad a 36 Boeing–737-es hajtómű-felújításának terhe, ami összesen csaknem húszmilliárd forint. Kérdés, megvan-e ez a tartalék.

Rendkívüli közgyűlést tart ma a nemzeti légitársaság, amelynek eredetileg meghirdetett egyetlen napirendje, a cég tőkehelyzetének rendezése várhatóan továbbiakkal bővül. A legsürgetőbb kérdés a cég tőkehelyzetének rendezése, amit a Malév 2009-es, csaknem 25 milliárd forintos vesztesége indokol. Miután mától lemondott az igazgatóság elnöki tisztéről Urbán László, új elnököt is választhatnak. Erre nagy szükség lenne, mivel újabb tagok fontolgatják távozásukat a grémiumból, követve a menedzsmentet ez idáig szép számmal elhagyókat. Terítékre kerül Martin Gauss vezérigazgató munkaszerződése is, amelyet minden bizonnyal módosítanak.

Kép - AIRportal.hu Budapest Ferihegy Airport (BUD/LHBP)

A közgyűlés után néhány nappal a Malév vezetése nagy igazgatósági ülést tart, amelyen 17 napirendet és további nyolc kiegészítést tárgyalnak majd. Ezen controlling és könyvvizsgálói véleményt hallgatnak meg a Malév 2010. első félévi gazdálkodásáról és likviditási helyzetéről, a Malév Ground Handling és az Aeroplex Central European Kft. eredményeiről és jövőjéről. Jóváhagyják a légitársaság idei üzleti tervét s az anyavállalat és leánycégek közötti hitelszerződéseket. A két leánycég felügyelőbizottságaiba új tagokat választanak. Határoznak a Budapest Airport Zrt.-vel kötendő cargoraktár bérleti szerződés jóváhagyásáról s az Airport Securty Ltd. vállalkozói szerződéséről is.

Az igazgatósági ülésen napirendre kerülhet a Boeing–737-es repülőgépek tartalékhajtóműveinek bérlete, illetve az összes hajtómű biztosítása érdekében történő tárgyalások megkezdése is. Lassan ugyanis eljön az ideje a hajtóművek „nagykarbantartásának”, ezek felújítása egyenként 2,5 millió dollárba kerül, s a Malévnak 36 darab van belőle, vagyis ez összesen kilencvenmillió dollár rendkívüli kiadást jelent, ami 222 forintos árfolyamon számolva csaknem húszmilliárd forint.
Erre – a szerződés szerint – tartalékot kellett volna képezni, ám a Malév Gyurcsány-kormány által történt eladása után nagy valószínűséggel az orosz többségi tulajdonos ezzel nem foglalkozott, így kérdéses, van-e rá tartalék. Ha nincs, akkor a központi költségvetésnek kell állnia a számlát.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ismeretes, hogy a Fokker–70-es repülőgépek kapcsán is hasonló eset történt: a Malév a 24,4 milliárd forintos mérleg szerinti veszteség jelentős részét a Fokker–70-es repülőgépek visszaadásának költségeivel és a magas kamatok kifizetésével indokolta. A cég nem különített el pénzt arra, hogy fedezze a gépek visszaadásának költségeit, s nem tervezett be egyéb karbantartási munkákat sem ezen repülőgépekre. Ennek végeredménye egy egyszeri 4,8 milliárd forintos költség lett, amely a tavalyi év eredményeit ugyancsak rontotta.

Az igazgatóság dönt új járatok indításáról, amelyek közt szerepel Antalya, Burgasz, Korfu és Heraklion célállomás, s szavaznak a Dublin–Kassa járat beindításáról. Ezen az útvonalon – az azóta csődbe ment – Sky Europe repült.

Forrás: Magyar Hírlap

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!