Még ma sem zárult le megnyugtatóan a Malév 1975. szeptember 30-án tengerbe zuhant, Budapest–Bejrút járatának ügye. A tizenegy magyar és közel ötven külföldi áldozat halála utáni, máig tartó titkolózások megerősítették a gyanút, hogy a tisztázatlan összetételű rakománnyal megterhelt TU-154-es háborús cselekmény résztvevője és áldozata lett. Az áldozatok hozzátartozói kegyeleti okokból is ragaszkodnak az ügy újbóli kivizsgálásához, és a felelősök törvény elé állításához.
„Meggyőződésünk szerint háborús bűncselekmény történt, és ez – mint tudjuk – nem évül el” – mondta lapunknak Bánk Attila, az ügyet felkaroló Magyar Vidék Pártja (MVP) elnöke.
„Lassan nyílott az ajtó, és amikor megláttam a két Malév-alkalmazott arcát, rögtön tudtam mi történt. »A gép a tengerbe esett, de folyik a mentés« – közölték. Én azonban tisztában voltam azzal, hogy minden hiába” – emlékszik vissza a történtekre Kvasz Károlyné, a tragédiában elhunyt másodpilóta felesége. Kvasz Károly harminchat éves volt akkor, amikor kétéves fia árván maradt itthon, de a legidősebb magyar áldozat is csak a negyvenharmadik életévét töltötte be: megtört, ígéretes életpályák, fájdalom és szenvedés egy felelőtlen döntés következtében. A magyarokon kívül kettő finn, egy szaúd-arábiai, egy egyiptomi, egy angolai, két francia állampolgár, valamint négy francia apáca, egy brit család, valamint több mint harminc libanoni arab férfi fizetett életével az útért.
A politika árnyékában
„Egy repülésirányító ismerősöm szolgálatban volt a gép indulásakor. Négyszemközt elmondta, nyilvánosság előtt azonban nem vállalja, hogy a Malév telefonon kapott figyelmeztetést: ne küldje el a gépet a háborús térségbe. Az utastér egy részét is elfoglaló, leplombált ládák tartalmával nyilván a palesztinokat támogattuk” – mondta lapunknak Kvasz Károlyné. A tragédia előtt egy nappal, szeptember 29-én nyílt meg a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) budapesti irodája, ami miatt hazánkba látogatott Khaled Fahoum, a Palesztin Nemzeti Tanács elnöke, Jasszer Arafat helyettese is. A tervek szerint a Malév 240-es, szóban forgó bejrúti járatán utazott volna vissza – azonban s?r?n előfordult akkoriban, hogy egy-egy „körözött” személy több utaslistára is bejelentkezett. Így történt végül, hogy egy másik járattal távozott. A mintegy százhatvan fő számára készített Tupoljeven gyanítható okok miatt csak hatvanan utaztak: az utastér egy részét gyárilag lezárt ládák foglalták el. „Videoton alkatrészeket is viszünk Bejrútba” – emlékszik vissza Kvasz Károlyné, férje otthon elmondott szavaira, azonban mindenki sejtette, hogy valójában nem Videoton HIFI-hangfalak alkatrészeiről van szó. Németh László, aki jelenleg az angol férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, 1975-ben fiatal légikísérő feleségét veszítette el a repülőgépet ért csapás miatt, lapunknak így nyilatkozott: „Bizonyítékaim vannak arra, hogy a Malév abban az időben rendszeresen fegyvereket szállított polgári járatokon. Ezeket a szállítási okmányok meghamisításával, más áruként tüntették fel.”
A gép indulását háromszor halasztották el aznap. Egyes vélemények szerint ennek politikai okai is lehettek, hiszen a háborús helyzet miatt a keletnémet Interflugon és az osztrák AUA-n kívül az összes többi légitársaság felfüggesztette libanoni járatait. A gép délután öt óra helyett végül este tizenegy tájban hagyta el a magyar légteret, éjfél után pedig a bejrúti légikikötőtől mintegy tíz kilométerre – állítólag – hirtelen megszakadt a rádióösszeköttetés az irányítótoronnyal. A pilóták beszélgetését rögzítő magnófelvételek alapján pontos képet lehetne rajzolni arról, mi történt, azonban a Philips márkájú rögzítő készülék az érintett frekvencián „hirtelen meghibásodott”, így a magnófelvétel nem került elő. Ez azért érthetetlen, mert a közeli ciprusi bázisról (Akrotiri) rövidesen helyszínre érkező C-130-as Hercules angol legénysége pont azon a frekvencián kommunikált a toronnyal. További érdekességeket tudunk meg Kvasz Károlynétól: „Még aznap, vagyis szeptember 30-án közölték, hogy nincsenek halotti anyakönyvi kivonatok. Egy ideig azt is mondták, hogy kiemelték a tengerből a tetemeket, és majd itthon temetik el őket, de miután az egyik hozzátartozó ragaszkodott ahhoz, hogy meggyőződjön majdan a koporsók tartalmáról, elálltak ettől a tervtől. Ehelyett egy emlékm? felállítása mellett döntött a Malév a Farkasréti temetőben” – mondta.
Még a tragédia reggelén egy TU-134-es szállította ki a helyszínre annak a nemzetközi vizsgálóbizottságnak magyar tagjait, amelynek libanoni vezetője (Ali Al Halawi) és három libanoni tagja mellett öt magyar, két orosz, két brit tagja is volt. „A bizottság megállapította, hogy a repülő ismeretlen okokból történő robbanás következtében zuhant a tengerbe – mondta lapunknak Németh László, aki a bizottsági jelentés másolatának is a birtokosa – és hogy nem tudják, miért zuhant le. Ehhez képest több mint érdekes, hogy annak az angol C-130-as Herculesnek a pilótáját, aki a tragédia után két és fél órát körözött a helyszínen és 250 lábra is leereszkedett a történtek szemrevételezése végett, meg sem kérdezték. Huszonhét év után én voltam az első, aki az ügyből kifolyólag Mike Dikson kapitány nagy csodálkozására lakásába bekopogtam ” – tette hozzá Németh. Németh László nyomozódása alapján kiderült az is, hogy időközben elt?nt az utaslista, a kargo-terhelés papírja és még „millió-egy irat”. Hasonlóképpen nem került elő a HA-LCI lajstromjel? TU-154-es MSZRP típusú fekete doboza sem, pedig a viszonylag sekély, part menti tengerben nem lehetett (volna) olyan nehéz felszínre hozni. A roncsok is a víz alatt maradtak, pedig ezek egy részének a felhozatalára információink szerint ajánlat is érkezett a Brit Királyi Haditengerészet részéről. A vizsgálat eredményét mintegy összegezve, az MTI 1975. október 23-án megjelentetett rövid közleménye szerint „a katasztrófa okának meghatározását elősegítő, a repülőgép fedélzetén lévő baleseti adatrögzítő berendezések felkutatásának, felszínre hozásának és kiértékelésének nincs valószín?sége”.
A pénz nem beszél
A fekete doboz megtalálása a Malév részéről azért sem volt kívánatos, mert ha bebizonyosodik, hogy a gép háborús esemény áldozata lett, akkor az angol Lloyd biztosító mentessé válik a biztosítási díj kifizetésének kötelezettségétől.
„A repülőgép 186 millió forintnak megfelelő akkori valutában volt biztosítva. Nálam van a Malév 75–76-os főkönyve, amelyben az áll, hogy ebből csak 86 millió érkezett meg a Malévhez – részemről ez azonban csak egy mellékága a történetnek. Érdekes azonban, hogy azok az emberek, akik fegyvercsempészéssel magas profithoz juttatták a szocialista államot, még ahhoz sem vették a fáradságot, hogy az áldozatokat hazaszállíttassák, és tisztességgel eltemessék. Nagyon sok ember van, akinek a családját anyagilag is tönkretette a tragédia. Nekem anyagi problémáim nincsenek, és az a célom, hogy ezt az ügyet emberhez méltóan lezárhassam valaki felé, akit nagyon szerettem” – fogalmazott Németh László, aki a tragédiában huszonnégy éves, légikísérő feleségét veszítette el. Németh nyomozódása során olyan felvételekhez is hozzájutott, amelyek – állítása szerint – azt bizonyítják, hogy harminchét felismerhető – bár nehezen azonosítható – tetemet kiemeltek a tengerből. Ezeket a fotókat azután Magyarországon is bemutatta az áldozatok hozzátartozóinak. Közel három évtized hallgatás után így vált ismét aktuálissá az ügy, amellyel kapcsolatosan november elején parlamenti interpelláció is elhangzott. „Nyugodjanak békében – avagy mikor adatik meg a végtisztesség az 1975-ös bejrúti légi katasztrófa minden magyar áldozatának is?” – címmel.
Felmerült a kérdés, hogy a Lockerbie felett 1988 decemberében, líbiai terroristák által felrobbantott PanAm gép áldozatai hozzátartozóinak megítélt, fejenként 6 millió dolláros kárpótlás mennyire játszhatott szerepet a mostani eseményekben, az érintettek azonban azzal cáfolták a két esemény közötti kapcsolatot, hogy a Malév-ügyben immár kilenc év óta folytat kitartó nyomozást az elhunyt légiutas-kísérő férje. Összehasonlítás végett azonban így is megjegyezhetjük: a magyar áldozatok hozzátartozói 10 ezer forint temetési segélyben, az árván maradtak után 200 ezer forint segélyben részesültek.
Majoros Lászlóné, akinek férje repülőgép-szerelőként kísérte el a gépet utolsó útjára, érdeklődésünkre így válaszolt: „A Malévnál azzal nyugtatgattak minket, hogy fogadjuk el: »aki repül, az lezuhanhat«, és ne beszéljünk senkinek a történtekről. Megígérték azt is, hogy gondoskodnak rólunk, és majd mindenről tájékoztatnak – konkrét tájékoztatást azonban azóta sem kaptunk. A mi szeretteink hivatalos úton voltak, a magyar kormány küldte ki őket. Mi csak egyet szeretnénk: megadni nekik a végtisztességet.”
2003 hetek
