Vietnamban töltött éveket követően tért haza Európába Molnár Tamás, a Wizz Air oktatókapitánya, aki az eddigi pilóta-karrierjéről, a vietnami munkájáról, az ottani életről és hazatérésének okairól is beszélt lapunknak.
Mikor döntötted el, hogy pilóta leszel, hogy indult a karriered?
Gyermekkoromban még nem akartam pilóta lenni, de amikor 13 éves voltam, édesapám – aki szintén pilótaként dolgozott – kapott egy állást Dél-Koreában. Ezekben az években olyan sokat utaztunk, hogy nagyon elkezdett érdekelni a repülés.
Tizennégy évesen elkezdtem vitorlázó repülni Dunakeszin, majd húsz éves koromban felvettek Nyíregyházára a főiskolára, ahol 2003-ban végeztem.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert abban az évben – a közelgő EU csatlakozásnak köszönhetően – erősen fellendült a légiközlekedés Európában, nagy volt a kereslet a pilótákra, 2004-ben pedig a Wizz Air is megkezdte működését.
A tanulmányaim befejezését követően mindössze három hónapon belül megkeresett az egyik légitársaság, behívtak Pozsonyba felvételizni. A felvételi könnyen ment, mivel akkor jöttem ki a főiskoláról, friss volt a tudásom. Fel is vettek, elvégeztem a 737 típusképzést, majd ezen a típuson repültem három és fél évet.
Ezt követően jelentkeztem a Wizz Airhez, majd elkezdtem A320-ason dolgozni. Egy év után, 2007-ben lettem kapitány, kikerültem Kolozsvárra, ahol 2,5 évet töltöttem.
Ezek után hogy jött pont Vietnam?
2010-ben egy ismerősön keresztül jutott el hozzám, hogy a Vietnam Airlines keres pilótákat, folyamatosan jöttek a megkeresések, hogy menjek el felvételizni Szingapúrba. Volt egy hét szabadságom és bár a felvételi csak egy napos volt, adtak az egész hétre egy repülőjegyet, így nyaralásnak is remek alkalom volt – elutaztam.
A repülőgép-szimulátorban elvégzett felvételi-repülés után rögtön közölték, hogy felvettek és három hónapon belül tudok kezdeni.
Miben voltak ott mások a körülmények, mint Kolozsváron?
Izgalmas volt, hogy kipróbálhattam magam egy másik légitársaságnál, ráadásul a munkám során sok egzotikus helyre is eljutottam.
Eleinte a beosztás is kedvező volt, hat hetet dolgoztam kint, majd utána két hét szabad volt, amikor haza tudtam jönni, ekkor még a kéthavonta történő hazarepülés sem volt megterhelő.
Továbbra is A320 családba tartozó típuson repültél a Vietnam Airlinesnál? Milyenek voltak az ottani repülőgépek?
A Vietnam Airlines Airbus A321-esein repültem kapitányként. Eleinte dolgoztam a légitársaság régebbi gépein, de ott vezettem eddig a legfiatalabb gépet is életemben, rögtön a delivery flight után. A Vietnam Airlines 2006-7 tájékán kezdte el fejleszteni flottáját és átvenni a legújabb repülőgépeit.
Az új gépek viszont már egy-két év után úgy néztek ki, mint azok a régebbi, sokéves repülőgépek, amikkel a pilóta pályafutásom elején volt szerencsém repülni.
Milyenek az ottani repülőterek és az időjárási körülmények? Milyen ott nap mint nap dolgozni?
Rengeteg belföldi útvonalon repültem. A vietnami repülőterek közül nagyon sok amerikai, vagy orosz katonai bázis volt korábban, így hosszú és széles futópályákkal rendelkeznek. A kihívásokat inkább az időjárás okozta.
Az év hat hónapjában folyamatosan olyan az időjárás, mint Európában a leghevesebb nyári zivatarok idején. Ezekben repülni meglehetősen stresszes volt. Általában másfél órás szektorokat repültünk – egy nap négyet – de folyamatosan azt kellett figyelni, hogy hol vannak a zivatarok, merről kerüljünk, le tudunk-e szállni a célreptéren.
A másik hat hónapban általában egyetlen felhő sem volt az égen. Ebben az évszakban Dél-Vietnam napos volt, Észak-Vietnam viszont ködös. Ott a ködtől sokkal jobban tartanak, mint a zivataroktól. A két és fél év alatt azonban csak kétszer kellett kitérő repülőtéren leszállnom, egyszer zivatar, egyszer pedig köd miatt.
Milyen együtt dolgozni a pilótafülkében a helyiekkel? Kerültél-e furcsa helyzetbe a kulturális különbségek miatt repülés közben?
A Vietnam Airlinesnál nincs az, amit hallani lehet Kínából, Indonéziából vagy Koreából, hogy az általános gyári eljárásoktól nagyon eltérő légitársasági eljárások szerint repülnek. Nem szabályozzák túl a dolgokat, nagyrészt a gyári Airbus protokollokat használják, ugyanakkor nem félnek tanulni más légitársaságoktól sem.
Az elsőtisztek között vannak külföldiek is, de nagyon sok a vietnami. Őket teljesen a kezdetektől – mivel kisgépes repülés Vietnamban nem igazán létezik – Ausztráliában, Amerikában, vagy Franciaországban képzik, majd a Vietnam Airlinesnál kapják meg a típusképzést, ahol pedig rengeteg tapasztalt helyi és külföldi oktató dolgozik.
A kulturális és gondolkodásmódbeli különbségek miatt máshogy repülnek, mint egy európai. A vietnami pilóták között nincsen kiemelkedően jó, vagy rossz. Szerencsére nincs is bennük az a kényszer, hogy bebizonyítsák, ők a legjobbak. Megtanulják a sztenderdet és azt repülik, azt hajtják végre, ami a könyvekben van, se többet, se kevesebbet. Jól lehet velük együtt dolgozni.
Furcsaságok természetesen voltak, egy jó sztorit meg is osztok erről. Az ázsiaiak nem szeretik a napbarnított bőrt, náluk a világos bőr az arisztokráciához tartozás jele. Így ha süt a nap, azt nem kedvelik. Többször előfordult olyan, hogy az elsőtiszt kolléga még emelkedés közben Flight Level 100-on, vagy még alatta, elkezdte újságpapírral beborítani a szélvédőt, hogy ne süssön be a nap. Először furcsállottam a dolgot, majd egy ideig próbáltam ez ellen küzdeni, de aztán rájöttem, hogy úgysem tudom megváltoztatni ezt a több száz éve beléjük ivódott szokást.
A földi kiszolgálókkal, főleg a kisebb, belföldi forgalmú repülőtereken már akadtak nyelvi nehézségek, némelyikkel – bár állította, hogy tud angolul – meglehetősen nehéz volt szót érteni.
Milyen volt a vietnami cég, mint munkáltató? Érezted annak hátrányát, hogy európaiként dolgozol nekik? Milyen ehhez képest most a Wizz Air?
Vietnamban a helyiek repülik a jó utakat, elrepülnek Tokióba, ott töltenek két napot, majd hazarepülnek. Mi, külföldiek általában a zivatarokban a helyi repterekre repültünk.
A vietnami szabályok szerint havonta minimum 7 szabadnapot kell kiadni. Ezt ők úgy fogták fel, hogy ez a maximum is. Ebből legjobb esetben is csak két napot adtak ki egyben, mert úgy gondolkoznak, hogy nem azért fizetnek, hogy szabad legyél. Míg mikor kimentem havonta 70 órát kellett repülni, a végén már 80-100 órákat kellett teljesíteni. A Wizz Airnél sokkal ideálisabb a beosztás: hat napot dolgozunk és utána négy szabadnapunk van, sőt van, amikor több is.
A Wizz Airnél jobban meg van szervezve a crew munkanapja is, minden sokkal egyszerűbb. Vietnamban egy nap 4 szektort repültünk le, eközben sokszor háromszor kellett átköltözni egy másik repülőgépbe, átvenni, dokumentálni. A Wizz Airnél a legtöbb esetben átveszem a gépet, lerepülöm a négy szektoromat, majd kiszállok a gépből.
Vietnamban, ha például egy repülőjegyet kellett elintézni, vagy valamilyen igazolást kikérni, több irodában kellett aláíratni, pecsételtetni a papírokat, majd kb. két hét múlva meg is lett, amit akartam. Sokszor adódott időveszteség abból is, hogy az ügyintézők nem beszéltek angolul, nehézkesen tudtuk megérteni egymást. A Wizz Airnél, ha egy repülőjegyre van szükségem, felmegyek a megadott rendszerbe, és el tudom magamnak intézni néhány kattintással.
Sokan, akik nem dolgoztak külföldön, azt hiszik kint minden jobb, vagy abban a reményben mennek akár Ázsiába, hogy ott minden más lesz. Végső soron pedig ott is ugyanúgy be kell ülni a repülőgépbe, és le kell repülni a szektorokat, ebben semmi különbség nincsen, viszont a kulturális különbségek a mindennapi életben egy idő után sok stresszt tudnak okozni.
Az életminőségem sokkal jobb itthon, amikor dolgozom, és amikor szabadnapom van akkor is. Jobban érzem magam és szerintem ez az, ami igazán számít.
Mi vezetett végül ahhoz az elhatározáshoz, hogy elég volt a Távol-Keletből?
(Fotó: AIRportal.hu)
Másfél-két év után kezdett abból elegem lenni, hogy annak élek, hogy hat hetet ott vagyok, és azt várom, hogy jöhessek haza. Itthon pedig mindent abba a két hétbe kellett bezsúfolni: családot, barátokat és minden egyéb itthoni ügyet és teendőt.
Én itthon szeretek élni, ami igaz Magyarországra és tágabban értelmezve Európára, itt érzem magam jól, ezt szoktam meg, ezt a klímát szeretem. Amikor tehettem, mindig hazajöttem.
Kint kialakulnak nagyon jó ismeretségek, de ezek nagyon sokszor nem igazi, hanem inkább kényszer-barátságok. Találkozol nagyon jó fej emberekkel, de végső soron az hoz össze benneteket, hogy mindketten külföldiek vagytok egy idegen országban. Ezek a barátságok gyorsan jönnek és mennek: összehaverkodsz valakivel, aztán következő héten pedig eltűnik az illető egy másik országba dolgozni.
Vietnam egy nagyon jó bevezetés Ázsiába. Aki Vietnamot nem éli túl, az sehol nem fog tudni Ázsiában dolgozni. Nagyon más, mint Kína vagy a többi ország a térségben. Én ezt a három és fél éves időszakot egy kalandnak fogom fel, rengeteget láttam és tanultam ott. Amikor eljöttem, már akkor tudtam, hogy egy kicsit mindig hiányozni fog.
Vietnam, Szingapúr, vagy Dél-Korea nagyon szép, akik utaznak néhány napra-hétre, nagyon pozitív élményekkel térnek haza, de európaiként ott élni, az nagyon más, mint egy nyaralás, egy burokban élsz elszigetelve, és ezt sokan nem bírják huzamosabb ideig.
Hogyan kerültél vissza a Wizz Airhez?
Amikor elmentem, azt gondoltam, hogy a Wizz Airhez nem vesznek vissza – ez érthető lett volna, mert egyik cég sem szereti ha átjáróházként tekintenek rá a munkavállalók – de jött egy megkeresés, szükség volt a tapasztalt pilótákra.
Volt akkor másik három ajánlatom is, de én azt választottam, hogy hazajövök Európába. Utána derült ki, hogy várandós a feleségem, ez pedig még inkább megerősített abban, hogy jól döntöttem.
Hogyan alakult a karriered, mióta hazajöttél? Nem bántad meg?
Miután visszajöttem, egy évet repültem Rigából, majd egy évet Tuzlából, utána kerültem a budapesti bázisra. Azért választottam annak idején Rigát, mert oda ki tudtam vinni a családot. Nagyon szerettünk ott élni.
Egy évvel azután, hogy hazajöttem, line-training kapitány lettem, most pedig fél éve szimulátor oktató is.
Nagyon jókor jöttem vissza, és szerencsésnek érzem magam, mert nagyon szeretem, amivel most foglalkozom, és ezt szeretném minél magasabb színvonalon végezni. Szeretnék minél jobban megtanulni oktatni, ez most a legfontosabb célom.
Mit üzennél azoknak a kollégáknak, akik hasonló élethelyzetben vannak most, mint amiben te voltál 2 év vietnami expat-léttel a hátad mögött?
(Fotó: AIRportal.hu)
Egy most Vietnámból hazajött kollégát idéznék: Jó ide bejönni dolgozni. Nincs gyomorgörcse az embernek, jó csapattal lehet együtt dolgozni, kellemes velük összefutni a briefing szobában.
Nincsenek a dolgok túlszabályozva, nem találják ki, hogy valamilyen nem létező szabályt áthágtál, le van írva minden egyértelműen, azt kell betartani.
Minden jól van szabályozva, működik.
Egy jó pihentető alvást, vagy azt, hogy a családoddal, barátaiddal töltheted a szabadidőd, pénzért nem lehet megvásárolni. A Wizz Airnél a menedzsment ezt felismerte, és nagy hangsúlyt fektet arra, hogy folyamatosan javuljon a pilóták beosztása.
Azokon a bázisokon – Szkopje, Jászvásár, Craiova – ahonnan nehezebben lehet hazautazni, ott bevezették a 20 nap munka, 10 nap szabad beosztást. Ez sokkal jobb, mint egy ázsiai 6 hét munka + 2 hét szabad beosztás, mert Európában él az ember és így 10 nap sok mindenre elegendő.
Nagyon sok olyan külföldön dolgozó pilótát ismerek, akik már szintén eljutottak arra a pontra, hogy elég volt abból az életből, és nem értem, hogy miért nem próbáltak meg hazajönni Európába. Nem csak magyarokra gondolok.
Sokkal jobb a beosztás, jobb az életminőség, jobbak az előrelépési lehetőségek és a fizetések sem rosszak. Egy arab légitársaságnál persze lehet többet keresni, de úgy van a rendszer kitalálva, hogy a pénzed nagy részét ott helyben költsd is el.
Azoknak, akik váltás előtt állnak, vagy eljutottak arra pontra, hogy néhány év után megterhelő számukra az expat-élet, azt javaslom, hogy beszélgessenek olyan emberekkel, akik most a Wizz Airnél dolgoznak, tájékozódjanak első kézből és jöjjenek el egy pilótatoborzásra.
Gyere el a Wizz Air Pilot Recruitment Vietnam Roadshowjára
és csatlakozz Közép-Kelet Európa legdinamikusabban növekvő diszkont légitársaságához.
Hanoi: 2017. január 30-31, 2017. február 3.
Ho Chi Minh City: 2017. február 1-2.
Bővebb információért látogass el a Wizz Air karrier oldalára és küldd el önéletrajzod a pilotrecruitment@wizzair.com e-mail címre.
