Kiállta a vibrációs próbákat az Airbus különleges szállítógépének első példánya, amely akár már idén nyáron a levegőbe emelkedhet. 

Az elmúlt napokban földi vibrációs teszteknek (Ground Vibration Test – GVT) vetették alá az európai gyártó különleges kialakítású, A330-200-as alapjain megépülő teherszállító típusának első példányát.

A sárkányszerkezetet, amelynek szárnyai alá már felszerelték a brit Rolls-Royce által szállított Trent 700-as hajtóműveket is, nyolc napon át gyorsulás és rezgésmérő szenzorokkal tesztelték az ONERA és a DLR szakemberei.

A tesztekből nyert adatok amellett, hogy szükségesek a típus légialkalmassági bizonyítványának megszerzéséhez, alátámasztják a repülőgép szeles időjárásában várható repülési jellemzőire vonatkozó, korábbi számítógépes modellek egy részét is.

A gyártó a típusból kizárólag saját használatra gyárt majd, hosszabb távon az A300-600-ason alapuló, ST sorozatú Beluga flotta leváltására. A gépek fő feladata az A350-es valamint az A330neo részegységeinek szállítása lesz franciaországi Toulouse-ba, ahol a végszerelés zajlik.

A típus szűzrepülése idén nyáron lesz esedékes az Airbus ütemterve szerint, emellett idén szinte biztosan elkészül és a levegőbe is emelkedik majd a második példány is.

A Beluga XL technikai jellemzőiről és a típus fejlesztéséről részletesen korábbi híreinkben olvashatsz.

Forrás: Airbus