Eljárást indított a fővárosi kormányhivatal a Ryanairrel szemben, amiért kétszer sem tudta az utasokat és a poggyászaikat egyszerre leszállítani a Budapest-Las Palmas (LPA) járaton.

A kormányhivatal MTI-hez eljuttatott közleménye szerint sorozatos poggyászkezeléssel kapcsolatos incidensek miatt György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja azonnali, átfogó vizsgálatot kezdeményezett a fogyasztóvédelmi főosztály bevonásával. A hétfőn elrendelt vizsgálat és eljárás eredményeiről a hivatal a vizsgálat lezárását követően ad majd bővebb tájékoztatást.

Az Index információi szerint a július 14-i és 21-i Gran Canaria-i járattal is problémák adódtak, az első esetében több utas sem kapta meg Las Palmason, július 21-én pedig a hajózó személyzet közölte az utasokkal, hogy túlsúlyos a gép, néhány csomagot Budapesten kell hagyni. Több utas a feladott, de a gépből kipakolt csomagjaiból próbálta a fontos holmiját magához venni. Ez azonban biztonsági problémákat vet fel, mivel a fedélzetre repülésre veszélyes tárgyak nem vihetőek fel.

A Budapest Airport lapunk megkeresésére közölte: a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság és a Budapest Airport biztonsági szakemberei is felügyelték a helyzetet és a csomagokat, így mindenki csak a saját csomagjából pakolhatott és veszélyes tárgyat nem vihettek fel a fedélzetre.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Ryanair az ügyben egy rövid közleményt adott ki. E szerint egy bepakolással kapcsolatos probléma miatt néhány csomagot nem juttattak fel a Budapestről Las Palmasba tartó járat fedélzetére, a csomagokat ezekben az órákban juttatják el a Kanári-szigetekre.

A Ryanair az MTI megkeresésére nem közölte, hogy hány csomagot szállítottak utólag Las Palmasra és hogy hány utas fordult eddig hozzájuk kártérítési igénnyel. A légitársaság a kormányhivatal által indított eljárással kapcsolatban annyit közölt, hogy „a Ryanair minden, az üggyel összefüggő megkeresésre reagált.”

A poggyász késése, megrongálódása, elvesztése, megsemmisülése esetén a Montreáli Egyezményben foglalt szabályok szerint a légitársaság kártérítést fizet, ha azért a légicég a felelős. A kártérítés összege utasonként 1130 különleges lehívási jog (SDR – jelenleg 1 SDR mintegy 390 forint).