Két útvonalon tette elérhetővé a Ryanair az idén áprilisban bevezetett átszállás szolgáltatást Budapestről.

A magyar utasok Milánó-Bergamo repülőtéri átszállással már Ibizára és Portóba utazhatnak Budapestről az ír fapados hálózatán.

Fotó: AIRportal.hu

Az átszállós repülőjegyek már a mai naptól foglalhatók a légitársaság lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint.

Az átszálló jegyet váltó utasok számára garantált a csatlakozás, egy foglalási kódon szerepel a teljes járat, valamint az utasoknak nem kell elhagynia az átszállási repülőtéren a tranzit területet és újra belépni és a feladott csomagjaikat sem kell felvenni, majd ismét feladni.

Amint arról korábban beszámoltunk, az ír fapados április elején jelentette be, hogy elsőként Rómában biztosítja a csatlakozásokat a járatai között, de idén és 2018-ban minden bázisára fokozatosan kiterjeszti az intézkedést.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A római tapasztalatok nagyon kedvezőek voltak, a foglalások a többi olasz útvonalon is emelkedtek Róma irányába, ennek köszönhetően növekedett piaci részesedésük az olasz piacon. A cég júniusban közölte, hogy a bergamói Orio al Serio repülőtéren folytatja az átszállások biztosításának bevezetését.