Ordítozott és rohangált az amerikai Spirit Airlines Airbus A320-asának fedélzetén egy nő utas, mert nem értett egyet azzal, hogy a járat megszakította útját egy másik utas rosszulléte miatt.

Utasrosszullét miatt szakította meg útját a minnesotai Rochester Nemzetközi Repülőtéren az amerikai Spirit Airlines Houston – Minneapolis járata.

Az N653NK lajstromjelű Airbus A320-as repülőgépének fedélzetén utazó egy másik utas nem értett egyet az út megszakításával és hisztizni kezdett.

A nő teljesen elveszítette a fejét ordítozni és káromkodni kezdett, majd utastársait és a személyzetet is fenyegette, valamint fel alá rohangált a repülőgépen. Két nagyobb termetű férfi utas próbálta a nő útját állni és segíteni a személyzetnek. Az egyik pilóta, miután a nő felé is hadonászott vissza is húzódott a pilótafülkébe és magára zárta az ajtót.

A nőt végül a hatóságok segítségével leszállították a repülőgépről. Az esetről egy másik utas osztott meg egy videót a közösségi médiában.

Vigyázat, felkavaró tartalom!

Irate passenger on my flight Spirit Airlines while making an emergency landing for a passenger with a medical issue!

Közzétette: Chianti Washington – 2018. június 25., hétfő