Megújítja Airbus A380-as repülőgépeinek fedélzeti berendezését a Singapore Airlines. A légitársaság összesen 850 millió dolláros beruházással vezeti be az új kabintermékeket a teljes A380-as flottáján.

A középső business-ülések franciaággyá alakíthatók (Forrás: Singapore Airlines)

Az új berendezéssel a légitársaság a jövő hónapban forgalomba álló vadonatúj A380-asán találkozhatnak majd először az utasok, melyet még négy új repülőgép követ majd.

A szingapúri cég a már forgalomban lévő 14 darabos A380-as flottáján is elvégzi a fedélzet teljes felújítását annak érdekében, hogy az utasok minden egyes óriásgépen ugyanazzal a szolgáltatási színvonallal találkozzanak.

Az új fedélzeti berendezéssel szerelt A380-asokon 471 utas foglalhat majd helyet négyosztályos elrendezésben, ez akár 92 utassal több mint amit a korábban alkalmazott kétfajta konfiguráció lehetővé tett.

Az első osztályú kabinok is összenyithatók. (Forrás: Singapore Airlines)

A Singapore Airlines szuperjumbói eddig két különböző berendezéssel repültek, az első elrendezésű 441 (12 lakosztály, 60 business, 36 prémium turista és 333 turista), míg a másik 379 (12 lakosztály, 86 business, 36 prémium turista és 245 turista) utas szállítására volt képes.

Az új konfigurációban 6 lakosztály, 78 business ülés kapott helyet a felső fedélzeten, az (alsó) fő fedélzeten pedig 44 prémium turista és 343 turista osztályú utas foglalhat helyet.

Ilyen first class kabin. (Forrás: Singapore Airlines)

A lakosztályok száma bár a felére csökken a Singapore A380-asain, a termék teljesen megújul, ahogy a business osztályú ülések is, melyek a középső elválasztó leeresztésével akár dupla ággyá alakíthatók.

Az átalakításokat megelőzően a légitársaság több tervezőirodával együttműködve kiterjedt kutatásokat, fókuszcsoportos vizsgálatokat folytatott a kabintermékekről, valamint az utasok részéről mutatkozó kereslethez igazította az egyes osztályokon kínált kapacitást, ugyanakkor szem előtt tartották a minél jobb helykihasználást a gépek fedélzetén.

Az első új kabiberendezéssel felszerelt A380-as december 18-án teljesíti első útját a Szingapúr – Sydney útvonalon. A másik négy új A380-ast 2018-ban folyamatosan veszi át a légitársaság.

A meglévő 14 gép felújítása 2018-ban kezdődik és a tervek szerint 2020-ra fejeződik be.

Ilyenek lesznek az új üzleti osztályú ülések és az első osztályú kabinok a Singapore A380-asain