A légitársaságok profitját jövőre meg fogja dobni az utasforgalom bővülése, feltéve, ha tudnak elegendő pilótát szerezni. Európára a távol-keleti bővülés is negatív hatással van.

A múlt héten a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) nyilvánosságra hozta, hogy a légitársaságok jövőre összesen 38 milliárd dollár nyereséget érthetnek el, de ez nagyban múlik azon, hogy a költségeken mennyire tudják kordában tartani, az olaj ára ugyanis folyamatosan megy felfelé. A Skift azonban talált még egy rizikófaktort, ez pedig a pilótahiány.

Emlékeztettek, hogy a Ryanair idén ősszel részben a pilótahiány miatt volt kénytelen számos járatot hosszútávon törölni. Bár a társaság folyamatosan azt kommunikálja, hogy nincs létszámhiány, de 18 ezer járatot mégis törölni kellett.

De hasonló problémákkal kénytelen szembenézni a nagy ütemben, és már a befektetők által is veszélyesnek ítélt mértékben bővülő Norwegiannek is. A nyári főszezonban számos járatot kellett törölni, mert nem volt pilóta, aki elvigye a Boeingeket. A vezérigazgató Björn Kjos szerint a létszámhiány a 2018-as üzemelést is befolyásolja majd, bár a helyzet egyes légitársaságok bedőlésével némiképp javulhat.

A kérdés, hogy az Alitaliától hány pilóta távozik, a Monarch és az airberlin csődje után – fogalmazott a vezérigazgató. Jelezte, hogy a Monarch pilótáinak többsége a Norwegianhez igazolt, ezért nem számítanak jelentős fennakadásban jövőre.

Szerinte a probléma inkább azokat a légitársaságokat érintik, amelyik jelentős kapacitásbővítést jelentettek be 2018-ra. Név szerint említette a Wizz Airt, amely megkapta a Monarch lutoni slotjait.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a féléves üzleti jelentés bemutatásakor azt hangsúlyozta, hogy a pilótahiány nem egyetlen légitársaság problémája, az egész rendszerre nagyon nagy nyomást helyez. Mivel ekkora a kereslet, a fizetéseik, így a légitársaság költségei is emelkedhetnek.

Váradi József szerint az eddiginél is nagyobb mértékben kell a pilóta- és kadétképzésbe fektetniük, hogy teljesíteni tudják célkitűzéseiket.

A Skift elemzése szerint a leginkább a diszkont légitársaságok vannak kitéve a problémának, A Lufthansa egy hosszas szakszervezeti tárgyalássorozattal biztosította be a pilótakérdést, Carsten Spohr szerint az alacsonyabb fizetési kategóriában lévő pilótákra vonatkozik. Willie Walsh, a British Airways és az Iberia tulajdonosa, az International Airlines Group (IAG) vezetője pedig azt mondta, 38 éve pilótaként kezdte, akkor is hallott erről a problémáról, de akkor sem és azóta sem találkozott vele, az ő légitársaságait most sem érinti.