Jelentősen romlott a Lufthansa-csoport első negyedéves pénzügyi helyzete, miután a túlkapacitás miatt jelentős költségnövekedés mutatkozott. Az üzemi szintű veszteség több mint felét a holding fapadosai hozták össze.

A német légitársasági konszern honlapján közölt negyedéves eredménykimutatás szerint a március 31-én végződött első pénzügyi negyedévben mindössze 3 százalékkal emelkedtek a bevételek, és 7,8 milliárd eurót tettek ki. Az üzemelés költségei azonban ennél nagyobb mértékben, 8 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakában rögzített szintet, eéárve a 8,7 milliárd eurót.

A kiigazított üzemi eredmény 336 millió euró veszteséget mutatott az időszak végén, szemben a tavalyi szolid, 52 millió eurós nyereséggel, a pénzügyi műveletek egyenlege és értékcsökkenés, valamint adózás utáni eredmény 342 millió euró veszteséget mutatott, ami 777 százalékkal rosszabb, mint tavaly ugyanilyenkor.

A légitársaságok közül a Swiss kivételével mindegyik jelentősen rontotta üzemi szintű eredményét, a hálózatosok és a fapadosok is.

Hirdetés

A Lufthansa a tavalyi 107 milliós nyereség után idén 107 milliós veszteséget hozott össze, az Austrian pedig a tavalyi 73 milliós veszteségét 99 millióra növelte.

Az egyetlen nyereséges társaság a svájci zászlóvivő volt, de ez is a tavalyitól 57 százalékkal elmaradó, 40 milliós nyereséget könyvelt el.

A Eurowings, valamint a gazdálkodás és üzem szempontjából alá sorolt Brussels Airlines volt a nagy pénznyelő, a holding diszkont szektora 805 millió euró árbevételből 256 milliós veszteséget hozott össze, 20 százalékkal nagyobbat, mint tavaly ugyanilyenkor.

A légitársasági csoport az elemzésében azt írta, hogy három faktor húzta negatívba a társaság gazdálkodását: egyrészt a tavalyi első negyedév az Air Berlin leállásával jobb helyzetben volt, mert jelentős mennyiségű kapacitás szabadult fel és így az átlagnál erősebb negyedévet zártak. Másrészt a jelenlegi túlkapacitás növekedést hoz az üzemi költségekben, a harmadik tényező pedig az egyre drágább kerozin, illetve ennek nyomán az egységköltségek emelkedése.

Az egyetlen pénztermelő cég a Swiss volt. Forrás: Swiss

Előrejelzésében a vállalat azzal számolt, hogy a most -4,9 százalékos, üzemi eredmény alapján számolt marzs 5 százalék körül alakul az év végével. A kapacitások azonban visszafogottabban emelkednek majd, a Eurowingsnél például a tavaly várt 2 százalék helyett nem lesz bővítés, a kerozinköltségek pedig a tavalyihoz képest 600 millió euróval emelkedhetnek.

Hirdetés