Orosz részvétel nélkül indítja újra az Antonov An-124 Ruszlán nehéz teherszállító gyártását a típust egykor tervező és rövid ideig gyártó ukrán tervezőiroda.
A hírt az ukrán állami tulajdonban álló, az Ukroboroprom konszern alá tartozó vállalat vezérigazgató helyettese, Szergej Omelcsenko jelentette be az állami televíziós csatorna adásában – írja az Airlinerwatch.
Elmondta, az anyavállalat jól halad az előkészítő és tervezési munkálatokkal, együttműködésben több nemzetközi beszállítóval, ezek segítségével pótolják majd a korábban Oroszországban gyártott részegységeket.
Omelcsenko kiemelte, hogy az elektromos rendszerek tekintetében már a végső fázisban tartanak, és reméli, az Antonov mérnökei sikeresen adaptálják azokat az An-124-es új generációs változatába.
A tervek szerint az első, prototípus jellegű példány összeszerelése még az idén megkezdődik.
A konszern helyettes vezetője emellett arra emlékeztetett, hogy 2018 júliusában már aláírtak egy megállapodást az amerikai Boeing Aviall nevű leányvállalatával, az Antonov regionális típusainak gyártására vonatkozóan.
Ennek értelmében az amerikai gyártó közvetlenül működik közre az An-148, -158 és -178 regionális repülőgépek jövőbeni gyártásában, több részegységet is ők szállítanak, és az eladás utáni támogatásban, a pótalkatrész-ellátásban is részt vesznek.
Párhuzamos modernizálás Oroszországban
Mint arról beszámoltunk, Oroszország nemrég bejelentette, újra gyártásba szeretné venni az Antonov teherszállító típusát, amit nem ismer el ukrán szellemi termékként.
Az érvelést arra alapozzák, hogy a tervezőiroda eredetileg a Szovjetunióban működött, csak annak felbomlása után lett ukrán. Emellett a legyártott Ruszlánok kétharmada oroszországi területen, az uljanovszki gyárban készült.
Ahogy megírtuk, az Orosz Egyesített Repülőgépipari Konzorcium (UAC) az Iljusin irodát bízta meg az An-124-es modernizálásával, a projektre 3,5 milliárd rubelt és négy évet kapott a vállalat.
Külföldi partnereket nem, de a határidőt tekintve jóval tágabb kereteket kaptak az orosz mérnökök. Valószínűsíthetően jóval nagyobb volumenű modernizálást is kell elvégezniük, mint ukrán kollégáiknak.
A proto-példány elkészítését, és a későbbi sorozatgyártás lebonyolítását az uljanovszki Aviastar-SP-hez rendelték, az elsődleges cél pedig az ország kiöregedő nehéz szállítóflottájának modernizálása, részleges lecserélése.
Az An-124-esek teljes kivezetéséig pedig még évtizedek telhetnek el, Jurij Boriszov miniszterelnök-helyettes korábbi nyilatkozata szerint az új, PAK-VTA katonai, és Il-106 polgári típusjelzéssel emlegetett típus tervezésének elkezdése is csak 2025-ben lesz aktuális, addig csak kutatás-fejlesztés és koncepciókidolgozás történik.
Ugyanakkor a Ruszlán legnagyobb oroszországi üzemeltetője, a Volga-Dnepr légitársaság korábban már szorgalmazta a szállítógép új változatának megalkotását, amelyről korábbi cikkünkben részletesen írtunk.