Teljesen zárva tart szerdán a belgiumi Charleroi nemzetközi repülőtere a meghirdetett országos sztrájk miatt – jelentette be hétfő este a létesítményt üzemeltető vállalat.

Az intézkedés mintegy 120 járatot, közel 18 ezer utast érint. Köztük vannak a Ryanair és a Wizzair diszkont légitársaságok aznapi budapesti járatainak utasai is.

A főként Brüsszelt kiszolgáló Charleroi repülőtere mintegy 55 kilométerre délre található a belga fővárostól.

A Brussels Airlines belga légitársaság már múlt héten törölte az összes szerdai járatát, azok azonban a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtérről indultak vagy oda érkeztek volna.

Az érintett több mint 16 ezer utas átfoglalhat másik dátumra vagy visszatérítést is kérhet.
A legnagyobb belga szakszervezetek által bejelentett munkabeszüntetés más szektorokra is kiterjed február 13-án, egyebek mellett a közhivatalokra, a rendőrségre, a kórházakra, a tömegközlekedésre és a postára is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Sajtóhírek szerint a tiltakozók béremelést, jobb munkakörülményeket, magasabb jövőbeli nyugdíjakat követelnek.

A Budapest Airport járatinformációs rendszere szerint február 13-án a Wizz Air egy járata közlekedne Budapestről Brüsszel-Charleroi repülőterére, majd vissza. A W6 2283/4-as járat a menetrend szerint 18:45-kor indul Ferihegyről és 23:20-kor érkezik vissza Budapestre.

 

A Wizz Air kedden délután azt közölte, hogy a légitársaság felhívja utasai figyelmét, hogy a belgiumi általános sztrájk miatt a Brüsszel Charleroi repülőtér február 13-án, szerdán nem fogad és nem indít járatokat. A sztrájk a Wizz Air Budapest és Brüsszel közötti járatait is érinti.

 

A Budapestről Brüsszelbe közlekedő, W6 2283A számú járat február 13., szerda 18:45 helyett másnap, február 14-én, csütörtökön reggel 6:00-kor indul. A Brüsszelből Budapestre közlekedő, W6 2284A számú járat szerda 21:25 helyett szintén másnap, csütörtök reggel 8:40-kor indul.

 

A Wizz Air valamennyi érintett járat utasait egyénileg tájékoztatja a munkabeszüntetés miatti fennakadásokról, és az érintett járatokkal kapcsolatos változásokról, valamint mindent megtesz, hogy a sztrájk okozta kellemetlenségeket minimalizálja.

Az országos sztrájk miatt teljesen leáll a légiközlekedés szerdán Belgiumban

Teljesen leáll a légiközlekedés szerdán Belgiumban az országos sztrájk miatt, amelyhez a légiforgalmi irányítók is csatlakoztak – jelentették be kedden Brüsszelben.

A belgiumi légtér irányítását végző vállalat arról számolt be, hogy a munkabeszüntetés okozta bizonytalanság miatt kedd este 10 órától 24 órán keresztül egyetlen járat indítására vagy fogadására sem adnak engedélyt. Ez alól csak a kormányzati, katonai és vészhelyzeti repülések jelentenek kivételt.

A cég szóvivője közölte, a sztrájk nem érinti a belga légteret 8000 méter fölötti magasságban átszelő repülőgépeket, mivel azok forgalmát az európai légiforgalmi irányítást összehangoló szervezet (Eurocontrol) maastrichti központja kezeli. A magaslégtérben haladó járatok repülési útvonalát nem változtatják meg.

Egyelőre nem tudni pontosan, hogy összesen hány járatot, illetve utast érint a fennakadás, de az biztos, hogy tízezrekről van szó.

Bennfentes források szerint az akció megzavarja a NATO szerdán kezdődő védelmi miniszteri ülését, egyes résztvevők valószínűleg késve fognak megérkezni.

A legnagyobb belga szakszervezetek által bejelentett általános munkabeszüntetés számos más szektorra is kiterjed február 13-án, egyebek mellett a közhivatalokra, a rendőrségre, a kórházakra, a tömegközlekedésre és a postára is.

Sajtóhírek szerint a tiltakozók béremelést, jobb munkakörülményeket, magasabb jövőbeli nyugdíjakat követelnek.