Több vesztes pályázó is megtámadja a szófiai reptér hosszútávú üzemeltetésére kiírt koncessziós tender eredményét, mert többük szerint is igazságtalan volt az elbírálás.
A bolgár közlekedési minisztérium tavaly júliusban írta a ki a szófiai reptér 35 évre szóló üzemeltetési koncessziójáról szóló tendert, amely körül már az elejétől fogva voltak problémák.
Az pályázatok beadására az eredeti határidő október 22. volt, de azt nem részletezett technikai okokra, a tenderrel kapcsolatos kérdésekre és többszöri változtatásokra hivatkozva fokozatosan, egészen február 5-ig tolták ki.
Előzetes becslések alapján a kormányzat a szerződés időtartama alatt 550 millió eurós koncessziós díjra szeretett volna szert tenni, amelynek több mint felét, 280 milliót előleg formájában fizettettek volna ki a nyertessel.
Bár az előlegről nem közöltek részleteket, a maximálisan megszerezhető 100-ból 86,12 pontra értékelt pályázatával a SOF Connect konzorcium került ki győztesen, a minimálisnál 60 százalékkal, évi 24,5 millió euró vállalt fizetési kötelezettséggel.
Ezzel harmincöt év alatt 850 millió eurót tesz majd le a győztes, emellett 608 millió euró értékű fejlesztések végrehajtását is vállalta.
A konzorciumban a francia Meridiam Eastern Europe Investment befektetési cég mellett részt vesz a Müncheni Nemzetközi Reptér is, utóbbi a tényleges üzemeltetési feladatokat látja majd el, amennyiben sor kerül a szerződés aláírására.
Ez azért kérdéses, mert a bolgár versenyhivatal szerepét betöltő CPC közlése szerint több vesztes pályázó is panasszal élt, megtámadta a pályázat szerintük igazságtalan eredményét – számolt be a CPI.
A brit MAG Overseas Investment és az Aeroports de Paris (ADP), valamint a Fraport Bulgaria is önálló beadványt nyújtott be, amelyeket a CPC vizsgálni kezdett, és ha indokoltnak találja, megindíthatja az eljárást.
Ez hosszú időre késleltetheti a szerződés aláírását, ha pedig elmarasztaló ítélet születik, új tender kiírására is sor kerülhet. Ebben az esetben viszont hosszabb-rövidebb időre akár üzemeltető nélkül maradhat Bulgária egyik legnagyobb, 2017-ben hatmilliónál is több utast kiszolgáló reptere.