Teljesen kivonulhat a Bombardier a repülőgépiparból, elemzők szerint a cégcsoport pénzügyi helyzete javítása érdekében eladhatja az utolsóként megmaradt, üzleti- és magángépek gyártásával foglalkozó üzletágát is.
A kanadai, a repülőgépgyártás terén néhány éve még szinte megkerülhetetlen szereplőnek számító vállalattal kapcsolatos hírről az Aerotelegraph portál írt, miután a napokban a részvénypiacokon katasztrofálisan teljesített a Bombardier.
A cég nyilvánosságra hozott, különösen gyengének mutatkozó pénzügyi mérlege mellett figyelmeztetést adott ki a várhatóan alacsony profitról. Ennek hatására a részvényei mélyrepülésbe kerültek, rövid idő alatt 32 százalékkal csökkent az értékük.
A kanadai cég már vizsgálja az Airbus többségi tulajdonában lévő A220-as program (korábban Bombardier C Series) megmaradt, 33,85 százalékos résztulajdonának értékesítését.
A szakportál szerint a sorozatgyártás folytatódó felfuttatásához még be kellene fektetni a regionális keskenytörzsű programjába, ezt pedig a Bombardier vagy nem akarja megtenni, vagy egyszerűen nem is képes rá a jelenlegi pénzügyi helyzetében. Az Airbus azonnal jelezte, hogy a szükséges forrást kész biztosítani a kanadai fél helyett.
Ideális tulajdonos viszont az Airbus, amely az A220-ast gyártó vállalat 50,6 százalékát birtokolja (a Bombardier részén túl a fennmaradó hányadot pedig Québec tartomány birtokolja), ezzel az európai gyártó irányítja is a programot.
Az Airbus a 2018-as átvételkor már bejelentette: kibővíti a mirabeli összeszerelőüzemet, tavaly pedig az alabamai Mobile-ban is elkezdődött az első ott készülő A220-as példány összeszerelése.
A kisebbségi tulajdon eladása azonban nem lesz elég a Bombardier helyzetének rendezésére, ezért további eladásokat is fontolgat a vezetőség a hírek szerint. Összességében már csak két vállalatrésztől válhatnak meg: vagy az üzleti repülőgépes, vagy a vasúti divíziót árusítják ki, elemzők szerint inkább az előbbire van esély.
Ezzel a kanadaiak teljesen kivonulnának a repülőgép-gyártásból, mert mind a tűzoltó repülőgépek programját, mind a Dash 8-asok és CRJ-k jogait már értékesítették.
Az üzleti gépekkel foglalkozó vállalatrésznek pillanatnyilag két, nagyobb kategóriájú típusa jelenti a húzóerőt: a Global 5500-as és Global 6500-as. Ezek az új típusok egyúttal meghatározzák a potenciális vevők körét is.
Két nagy riválisnak, a francia Dassaultnak és az amerikai Gulfstreamnek vannak hasonló típusai, így számukra nem lenne ideális a felvásárlás. Más a helyzet a Cessna-t irányító Textron Aviation esetében: a cég portfóliójába remekül illeszkedne a két új típus, kiegészítve a meglévő termékpalettát – állítja a Brian Foley elemző.