Az Airbus és a Boeing a globális utasforgalom megduplázódására és a flották jelentős bővülésére számít 2045-ig, a geopolitikai és gazdasági bizonytalanságok ellenére, míg az Embraer szerint a kisebb, legfeljebb 150 üléses repülőgépek iránt is erős kereslet várható.

A ma kezdődött Farnborough Air Show előtt az Airbus, a Boeing és az Embraer is közzétette piaci előrejelzését a légiközlekedés következő 20 évre várható trendjeiről. A két nagy gyártó egyaránt arra számít, hogy a következő két évtizedben a légi utasforgalom nagyjából megduplázódik. Az Airbus évi 3,9 százalékos, a Boeing 4 százalékos átlagos növekedést valószínűsít 2045-ig, amit elsősorban a világgazdaság bővülése, az urbanizáció, a középosztály növekedése, valamint az utazási igények emelkedése hajt.

Az Airbus szerint 2045-re a világon évente mintegy 10 milliárd utas repül majd, miközben 1,4 milliárddal nő a repülésre leginkább hajlamos középosztály létszáma. A Boeing kiemeli, hogy a rövid távú válságok ugyan átmenetileg módosíthatják a trendeket, de a hosszú távú keresletet nem befolyásolják érdemben.

Mindkét gyártó szerint egyre nagyobb szerepet kapnak a közvetlen, kisebb városok közötti járatok, amelyeket az új generációs, nagy hatótávolságú és üzemanyag-hatékony repülőgépek tesznek gazdaságossá.

Az Airbus ezt a decentralizálódó útvonalhálózattal és a kisebb városok gyors növekedésével magyarázza, míg a Boeing rámutat, hogy 2015 óta csaknem 5500 új útvonal került be a menetrendekbe.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

A két gyártó előrejelzése a szükséges új repülőgépek számában is hasonló nagyságrendet mutat.

Az Airbus 42 060 új repülőgép iránti igénnyel számol 2045-ig, ebből 22 240 a forgalom bővülését, 19 820 pedig az elöregedő flották cseréjét szolgálja.

A Boeing 43 625 új repülőgép átadását prognosztizálja, amelyek fele a régebbi típusok leváltását célozza. Mindkét előrejelzés szerint a keskenytörzsű repülőgépek adják majd az igény döntő többségét.

Az Airbus szerint 2045-re a világ kereskedelmi flottája mintegy 49 210 repülőgépből áll majd, míg a Boeing több mint 50 ezerre teszi a kereskedelmi forgalomban lévő repülőgépek számát, ami közel 80 százalékos növekedést jelent a jelenlegihez képest.

A földrajzi megoszlásban ugyanakkor a fejlődő piacok súlya tovább nő. Az Airbus szerint a forgalombővülést elsősorban az ázsiai–csendes-óceáni térség, valamint India, Vietnám, Indonézia és Malajzia gazdasági növekedése hajtja. A Boeing előrejelzése szerint az új repülőgépek 55 százalékát Kína, a Közel-Kelet, Latin-Amerika, Dél- és Délkelet-Ázsia, valamint Afrika veszik át, míg az érett piacokra, köztük Észak-Amerikára, Eurázsiára, Óceániára és Északkelet-Ázsiára a szállítások 45 százaléka jut. Az amerikai gyártó szerint a diszkont légitársaságok flottája évente közel 4 százalékkal bővülhet, gyorsabban, mint a hagyományos hálózatos légitársaságoké.

A flottamegújítás felgyorsulását mindkét gyártó kiemeli elemzésében. Az Airbus szerint 2045-re a világ kereskedelmi flottájának csaknem egésze új generációs repülőgépekből áll majd, szemben a jelenlegi mintegy 39 százalékkal. A Boeing úgy számol, hogy addigra a korábbi generációs típusok aránya 10 százalék alá csökken.

Forrás: Airbus

A Boeing előrejelzése külön foglalkozik a légiáru-szállítással is: a cargoforgalom évi 3,7 százalékos növekedését várja, ami több mint 2900 új vagy átalakított teherszállító repülőgép iránti keresletet eredményezhet.

Emellett az amerikai gyártó szerint 2045-ig világszerte több mint 2,4 millió új pilótára, karbantartóra és légiutas-kísérőre lesz szükség.

Az Embraer előrejelzése szerint a legfeljebb 150 üléses sugárhajtású utasszállítók piacán 2045-ig 8500 új repülőgépre lesz igény. A brazil gyártó évi 3,7 százalékos globális utasforgalom-növekedéssel számol a szegmensben, a leggyorsabb bővülést Kínában várja, de a legtöbb ilyen kategóriájú repülőgépet Észak-Amerikában állíthatják majd forgalomba.

Forrás: Embraer