Júniusban újraindul a Smartwings és leánycége, a Czech Airlines, júniusban már Budapestre is repülnek. A Ukraine International egyelőre csak Európán belüli járatokat tervez. Az EU ragaszkodik a résidők elvételéhez a Lufthansa-ügyben, a Laudánál gond van a bérfizetéssel.
A Czech Airlines honlapján is olvasható közlemény szerint tulajdonosa, a Smartwings június 10-én Spiltbe indítja újra a járatokat, júliusban pedig mallorcai, kanári-szigeteki, ciprusi, valamint 12 görögországi célállomás válik elérhetővé a hálózatban, köztük Kréta, Rodosz, Korfu, Santorini és Thesszaloniki.
A Czech Airlines június közepén indítja újra budapesti, kassai és keflavíki járatait, Ferihegyre hetente háromszor közlekedik majd.
A Smartwings-csoport a további bővítést az utazási korlátozások feloldásától teszi függővé.
A Ukraine International szintén június 15-én indítja újra egyes járatait, de azzal számol, hogy nemzetközi utasforgalma a tavalyi felére csökken, és nem éri majd el a kétmilliót se.
A cég 900 fős létszámleépítést is végrehajt, dolgozói 35 százalékától kénytelen megválni a Reuters szerint, illetve hosszútávú járatait egy jó ideig nem indítja el.
A Lufthansa anyagi támogatásával kapcsolatban az Európai Bizottság mint az unió versenyjogi szerve a vita középpontjába került. Ugyanis előírta a német légitársaságnak több értékes, frankfurti és müncheni résidő feladását az állami támogatásért cserébe, hogy ne kerüljön a cég méltánytalan versenyelőnybe. Ezt a Lufthansa, a német kormány és szakszervezetek is ellenzik.
Most megszólalt Margrethe Vestager, a bizottság alelnöke, aki a DPA hírügynökség szerint azt mondta, kitartanak javaslatuk mellett.
Az Aero.de által szemlézett jelentés szerint az alelnök azt mondta, kiemelt fontosságú ügyről van szó, és szeretnének minél hamarabb megegyezni, de nem tudja megmondani, mikorra születhet megállapodás.
Szintén az Aero.de számolt be arról, hogy a Laudánál problémák vannak a májusi bér kifizetésével.
Úgy tudni, több mint 200 pilóta és légiutas-kísérő nem kapja meg időben a fizetését, mert nincs elég pénze a cégnek, erről a Ryanair leányvállalata levélben értesítette az érintett dolgozókat.
A munkavállalók a DPA szerint most abban reménykednek, hogy júniusban megkaphatják elmaradt májusi fizetésüket.
A járvány miatti gazdasági válság nemcsak a légitársaságokat, de a beszállítókat, főleg a hajtóműgyártókat is megviselte, a Rolls-Royce is több ezer embert kénytelen elküldeni.
A fejlesztések azonban a Flightglobal szerint nem álltak le, sőt kis időt nyertek a gyártók a gyerekbetegséggel küzdő hajtóműveik javítására.
A gyártó megfelelő ütemben halad a Trent 1000-es hajtóművek javításával, a General Electric pedig jó úton halad a Boeing 777X hajtóművével, a GE9X-szel, kilencet már le is szállított a Boeingnek.
A Pratt & Whittney arra használja ki az időt, hogy újabb javításokat végezzen az A320neo és A220 családon is üzemelő áttételes, GTF hajtóműtípusán, és a szolgálatból kivont 400 egység javítására is nagy erőket koncentrálnak.
Ebből a szempontból a CFM International az egyetlen „fekete bárány”, mivel LEAP hajtóművével nincsenek különösebb bajok, a gyártás csökkentése viszont ezt a társaságot sem kíméli.
A norvég állam azt tervezi, hogy meghosszabbítja a légiközlkedési iparág rendelkezésére bocsátott hitelgarancia érvényességét. A Flightglobal szerint a márciusban indított 533 millió USA-dollár értékű programban a keretösszeg felét a Norwegian kapta meg.
A krízis azonban elhúzódik, a cégek pedig fedezet nélküli hitelekhez továbbra sem jutnak, ezért a támogatás időbeni meghosszabbítását tervezik.