Megállapodott a Lufthansa és a német kormány a légitársaságnak nyújtandó pénzügyi mentőcsomagról, 9 milliárd euró értékben kap segítséget a cég, az állam 20 százalékos részesedést szerez, amely feltételekkel tovább bővülhet.

A hétfő délután bejelentett egyezséget a Lufthansa igazgatóságának, felügyelő bizottságának, illetve a versenyjogi kérdések miatt az Európai Bizottságnak is jóvá kell még hagynia.

A légitársasági csoport közleménye szerint a megállapodás úgy szól, hogy a német állam a gazdasági stabilizációs alapon keresztül 5,7 milliárd euró értékű hozzájárulást nyújt.

Fotó: AIRportal.hu

Ebből 4,7 milliárd úgynevezett csendes tőkeként érkezik a kormánytól, további 300 millió euróért pedig új kibocsátású részvényeket is vásárol az állam.

Utóbbit 2023-ban értékesítik majd. Bizonyos esetben egyébként a gazdasági alap részesedésre 25 százalék plusz 1 szavazatra növekedhet, ez további feltételek meglétekor még újabb 5 százalékkal bővülhet.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mindezeken túl 3 milliárd eurós, állami garanciával biztosított piaci hitelhez is juthat a Lufthansa bankok konzorciumától, a kölcsönt három év múlva kell visszafizetni, de erről még tárgyalásokat folytatnak a felek. Így áll össze a 9 milliárd eurónyi kormányzati és annak közreműködésével érkező segítség.

Mindezért cserébe a Lufthansának fel kell függesztenie az osztalékfizetést, és vissza kell fognia a menedzsment fizetését is. Sőt, a német kormány képviselői két helyet kapnak a Lufthansa felügyelő bizottságában, ugyanakkor az éves közgyűlésen szavazati jogukkal csak bizonyos feltételek mellett élnek majd.

Forrás: Lufthansa

Korábban szó volt arról is, hogy az állam azt szeretné, ha a Lufthansa minden, az Airbusnál megrendelt gépét átvenné a mentőcsomagért cserébe, de erre most nem tért ki a tájékoztatás. A pénzügyminisztérium most azt közölte: csupán annyi feltételt szabtak, hogy kötelezze el magát a cég a flotta megújítása mellett a minél inkább környezetkímélő üzemelés érdekében, de az üzleti döntésekbe nem avatkozik bele a kormány.

Német sajtóértesülések szerint az Európai Bizottság feltételekkel támogatja csak ezt a mentőcsomagot, úgy tudni, fontos müncheni és frankfurti repülőtéri résidők visszaadását írhatja elő a testület.

Ez ellen szólalt fel a Frankfurtnak helyt adó Hessen tartomány miniszterelnöke, Volker Bouffier is, aki szerint ez károsan érintené a teljes német légiközlekedési piacot.

Az Európai Bizottság a DPA német hírügynökség megkeresésére nem kommentálta az értesüléseket.