Hírek szerint terveket dolgoz ki a Lufthansa, hogy elkerülje a csődeljárást, ha a holnapi részvényesi szavazáson megbukna a kormánnyal kötött 9 milliárd eurós támogatási csomag, bár közben e megállapodás legnagyobb ellenzője, az egyik fő részvényes kijelentette: mégis elfogadja. Európában a légitársaságok még a hálózat visszaépítését helyezik előtérbe a frekvencia növelésével szemben, a nagy szervezetek pedig a környezetbarát újraindulás támogatásáért lobbiznak. Bajba került a Boeing legnagyobb beszállítója, a Spirit Aerosystems.
Mint arról többször is beszámoltunk, a Lufthansa és a német kormány közötti mentőcsomagról holnap, rendkívüli közgyűlésen döntenek a részvényesek. Ám légitársaság már múlt héten jelezte, hogy elbukhat a terv. A Reuters szerint most B tervet készít a légitársaság, nehogy csődvédelmi eljárásba kelljen vonulnia.
A vészforgatókönyv lényege, hogy olyan konstrukciót állítanak össze a német állam tulajdonszerzéséhez, amelyhez nem kell a részvényesek jóváhagyása.
Két fázisban, 10-10 százalékban kapna az állam részesedést, de új kötvényeket nem bocsátana ki a vállalat, a hitel és hitelgarancia biztosítása egyelőre változatlan formában folyna.
Az alternatíva szükségessége azért merült fel, mert a rendkívüli közgyűlésre előzetesen 38 százaléknyi tulajdoni hányadot képviselő tulajdonos jelentkezett be. Így pedig, mivel 50 százalék alatt van, kétharmados többség kellene a letárgyalt mentőcsomag elfogadásához. Viszont a 15,5 százalékos tulajdonos Heinz-Hermann Thiele korábban aggodalmát és ellenérzését fejezte ki, ami a 38-nak több mint egyharmada.
A B tervről szóló hírek után viszont a nagyvállalkozó közölte: mégis támogatja az eredeti mentőcsomagot.
Erről szerda este a Frankfurte Allgemeine Zeitung online kiadásának beszélt.
Mint korábban megírtuk, az állammal hosszas folyamat során letárgyalt mentőcsomag az elmúlt napokra igazából már senkinek sem tetszett, még maga a Lufthansa-vezetőség is újratárgyalná, de a kormány az újabb megbeszéléseken a hírek szerint nem tágított.
Eközben friss európai adatok szerint a légitársaságok főként a hálózat visszaállításával vannak elfoglalva, a járatsűrűséggel egyelőre kevésbé törődnek.
A Flightglobal elemzéséből kitűnik, hogy ennek első jele az volt, amikor a Ryanair bejelentette: júliusra a hálózat 90 százalékán állítaná vissza a forgalmat, de a napi járatszám csupán alig 40 százaléka lesz az eredetinek.
Ugyanilyen irányú fejlesztést jelentett be a KLM és a Lufthansa-csoport több légitársasága is, a frekvencia növelése csak az igény megugrásával indulhat majd el.
Bár fejlődés már látszik: júniusban még a járatok 85, júliusban már csak 40 százaléka hiányzik majd az előző évi szinthez képest.
Az interkontinentális piacon viszont júliusban még a tavalyihoz képest mintegy 70 százalékkal fog kevesebb gép közlekedni.
Délután a LOT a honlapján jelentette be, hogy különböző lengyel regionális repterekről főként görög, spanyol és olasz nyaralóhelyekre indít járatokat, Varsóból pedig ismét elindulnak az interkontinentális járatok.
Előbbiek esetében 36 célállomásra 130 új útvonalon repül a lengyel nemzeti légitársaság július közepétől. Ami a hosszútávú járatait illeti, a fővárosból július 2-től New York-JFK és Chicago hetente 3, Toronto 2, Tokió-Narita pedig 1 alkalommal lesz elérhető.
Miközben Európa lassan újraindul, a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI), a Polgári Légi Navigációs Szervezetek Szövetsége (CANSO) és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) azért kezdett el lobbizni, hogy az unió jobban támogassa a környezetvédelmi projekteket.
Egy közös, lapunkhoz is eljuttatott közleményben azt írták, szeretnék, ha Európa vezető szerepet töltene be az alternatív üzemanyagok gyártásában, és ehhez megfelelő anyagi támogatást kértek. Kezdeményezték azt is, hogy „zöld” támogatási alap jöjjön létre, amely ahhoz járulna hozzá, hogy a légitársaságok új repülőgépeket állíthassanak üzembe.
Az Egyesült Államokban a Boeing legnagyobb beszállítója, a főként 737-es törzselemeket gyártó Spirit Aerosystems elég nagy bajba került. A Reuters jelentése szerint a megrendelő jóval kevesebb alkatrészre tart igényt, mint arról korábban megállapodtak.
A cég az év elején még arról állapodott meg, hogy a Boeing 737-esek törzselemeiből és egyéb alkatrészeiből álló 216 szettet szállít, amit májusban 125-re csökkentettek a járvány miatt. Jelen állás szerint viszont ennél is kevesebb, 72 szett leszállítására látnak esélyt, míg 2019-ben még 606-ot küldtek.
A Spirit már két lépcsőben csökkentette a dolgozói létszámot, most a hitelezők felé fordult és kérte hitelei átütemezését.