Új fejlesztési programba fogott az Airbus, amelyben az abszolút nulla közeli hőmérsékletre hűtött szupravezetők alkalmazhatóságát vizsgálja. Ettől jelentős tömegcsökkentést remélnek, ami előremozdíthatja az elektromos meghajtású repülőgépek fejlesztését.
A hagyományos hajtóművekkel felszerelt repülőgépekkel szemben az elektromos típusok fejlesztésénél még hatalmas problémát jelent a rendszerek, és főleg az akkumulátorok tömege, emiatt a legtöbb fejlesztő még csak kisebb méretű típusokban gondolkodik.
Az Airbus szerint az előrelépés egyik módja lehet, ha kriogenikus hőmérsékletű szupravezetőkkel – az abszolút nulla fok, vagyis -273 Celsius közelébe hűtött, elektromos ellenállás nélküli anyagokkal – építik fel hajtásláncot, írja a Flightglobal. Az ASCEND nevű projektet Ludovic Ybanez vezeti, az ütemterv szerint három éven belül kell elkészülnie egy technológiademonstrátornak.
Ebben nem motorok vagy akkumulátorok, csak az energia-átviteli rendszer súlyának csökkentése a cél, de nehézséget jelent a szupravezetőknek szükséges extrém hőmérséklet.
Emiatt eddig csak a Föld körül keringő űrtávcsövekben és speciális orvosi eszközökben alkalmaztak ilyen megoldásokat, de az Airbus által megálmodott elektromos rendszerhez hasonlók még csak laboratóriumi körülmények között léteznek.
Ybanez szerint, ha sikerrel járnak, akkor átrajzolhatják az elektromos repülésről eddig alkotott képet, és megnyílhat az út erősebb, nagyobb hatékonyságú erőforrások építése felé a nagyobb típusokba.

Példaként a folyékony hidrogénes energiatermelést emelte ki, amivel az Airbus már egy ideje kísérletezik. Az egyik vizsgált lehetőség, hogy a -253 Celsius fokos hőmérsékletű cseppfolyós gázt először a szupravezetős rendszer hűtésére használják fel, és amikor kellően felmelegedett, üzemanyagcellába injektálva energiát termelnek belőle – ha sikerül kiküszöbölni a biztonsági kockázatokat.
Ybanez ugyanakkor kiemelte, az sem elképzelhetetlen, hogy a szupravezetőket hagyományos, de ugyancsak alacsony hőmérsékletre hűtött félvezetőkkel ötvözzék, és így a rendszer különböző hőmérsékletű komponensekből épüljön fel. A projekt végén az is kiderülhet, hogy a rendszer nagyobbik részét elvetik, és csak részmegoldásokat visznek tovább.
Az ASCEND-programban megtervezett technológiademonstrátor építését az Airbus UpNext leányvállalata végzi, München melletti E-Aircraft System House központjukban 2023 végére készülhetnek el vele.