Sikerült tizedére csökkenteni a legyártott és az eredeti megrendelő által visszamondott 737 MAX-ok számát, de a vevővel rendelkező, át nem vett példányokkal most is tele vannak a Boeing parkolói.
A The Wall Street Journal információi szerint az amerikai belföldi utasforgalom várnál erősebb fellendülése miatt is került jobb helyzetbe a cég, mivel könnyebben tudta értékesíteni a már legyártott, de vevővel nem rendelkező, vagy visszamondott – úgynevezett white tail – keskenytörzsű gépeit.
Az ügyet jól ismerő források szerint egy évvel ezelőtt még közel 100 darab „elárvult” 737 MAX gépet tárolt a Boeing, mára azonban alig 10-re esett a számuk.
Emellett azonban a gyártónak továbbra is sok feladatot adnak a szintén legyártott, de az ügyfelek által egyelőre át nem vett repülőgépek. Iparági becslések szerint nagyjából 400 ilyen lehetett a csúcson, tavaly december óta közel 100-at tudtak az üzemeltetőkhöz juttatni. A folyamatot a koronavírus-járvány és a nemrég felfedezett újabb gyártási-szerelési hibák is hátráltatták, utóbbi miatt teljesen le is állították az átadásokat, amelyet azóta újraindítottak.
Az Egyesült Államok repülőterein ellenőrzött utasok száma a Közlekedésbiztonsági Ügynökség (TSA) legfrissebb adatai szerint pénteken kicsivel átlépte a kétmilliót, tavaly március óta nem volt ekkora forgalom, a fejlődés egyébként hónapok óta tart. Bár az üzleti utasok és a hosszútávú járatok piacának stabil fellendülése még várat magára, mindez elég indok volt több légitársaságnak is arra, hogy bevásárlást tartson a keskenytörzsű repülőgépekből, – kihasználva a Boeing szorult helyzetét – nyilván jelentős kedvezményekkel.
A belföldi forgalomban a járatok 84 százalékos átlagos kihasználtsággal üzemelnek most, emlékezetes, a járvány előtti időszakra volt jellemző ilyen adat.
Mint arról korábban beszámoltunk, a United Airlines és az Alaska Airlines is nagyobb megrendelést adott le a 737 MAX típusra, előbbi további 25-öt kért, és hírek szerint újabb 150 darab vételéről egyezkedik, utóbbi pedig 23 újabb gépet kért, illetve 13 példányra lehívták az opciós jogot.