A világ három jelentős vállalata összefogott egy olyan, folyékony hidrogén alapú üzemanyagrendszer kifejlesztésére, amely kiszolgálhatja a következő generációs, nulla károsanyag-kibocsátású repülőgépeket.
A hidrogénhajtású repülőgépek megjelenése és elterjedése kritikus jelentőséggel bír a légiközlekedés 2050-re kitűzött nulla szén-dioxid-kibocsátásának eléréséhez.
A GKN Aerospace, a Marshall és a Parker Aerospace együttműködési megállapodást kötött egy mind az üzemanyagcellás, mind a belsőégésű hajtásláncok kiszolgálására képes, folyékony hidrogén üzemanyagrendszer kifejlesztésére.
A vállalatok világszinten kiemelkedő tapasztalattal rendelkeznek az újszerű üzemanyagrendszerek tervezése, tesztelése, tanúsítása és gyártása terén. Terveik szerint együttműködve képesek lesznek a közepes hatótávolságú repülőgépek számára megfelelő berendezés elkészítésére.
A program alapját a GKN Aerospace vezetésével futó H2GEAR projekt adja majd, amelynek részeként már 2025-ben megkezdődhet az üzemanyagcellás változat tesztelése. A komplett, üzemanyagrendszert és meghajtást is tartalmazó tesztrepülőt az évtized végéig szeretnék összeállítani.
Az előzetes tanulmányok szerint a projektben elkészülő rendszer skálázható lesz, így széles körben használható majd a rövidtávú ingajáratok teljesítésére, maximum 19 fő szállítására alkalmas, illetve üzleti típusoktól az akár 100 utast befogadni képes, regionális gépekig. Az ennél nagyobb befogadóképességű keskenytörzsűeken való alkalmazhatóságot jelenleg még vizsgálják.