Sencsen (Shenzhen) a hetedik kínai nagyváros, amellyel közvetlen összeköttetése lesz Budapestnek, júniustól hetente két járat közlekedik majd az útvonalon.
Újabb légijárat indul Magyarország és Kína között, így idén júniustól immár egy hetedik kínai nagyváros, Sencsen is közvetlenül elérhető lesz Budapestről, ahova hetente két járat is fog közlekedni – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben az MTI tudósítása szerint.
Hozzátette, ezzel 19-re nő a kínai légijáratok száma hetente, ami másfélszer annyi, mint a Covid előtti időszakban volt, és jóval több, mint bármely más közép-európai repülőtér, illetve város elérhetősége Kínából.
Szijjártó Péter arra nem tért ki, hogy a járatot melyik légitársaság üzemelteti majd, a közeli indulási dátum ellenére a foglalási rendszerekben egyelőre nem érhető el a menetrendje.
Korábban piaci információk arról szóltak, hogy a Hainan Airlines repülne Sencsen és Budapest között.
A légitársaság áprilisban jelentette be, hogy május 29-től elindítja járatait Sencsen és Bécs között, amelyek hetente kétszer közlekednek majd Boeing 787-8 Dreamlinerekkel.
A külgazdasági és külügyminiszter Kínában jelentette be kedden, hogy Hszian is közvetlenül elérhető lesz Budapestről. Mint megírtuk, a Shanghai Airlines június 22-től hetente egy alkalommal, szombatonként köti össze Hsziant Budapesttel, a magyar főváros és Sanghaj közötti járatainak köztes megállójaként. Emellett Peking, Sanghaj, Csungking, Ningpo érhető el jelenleg Budapestről, és június végén indul a China Southern Airlines járata Kantonba.