A török nemzeti légitársaság 2024-ben 2,4 milliárd USA-dollár profitot termelt, a növekvő bevételek mellett immár a világ harmadik legnagyobb légiáru-fuvarozójává is vált.
A Turkish Airlines pénzügyi beszámolója szerint tavaly a geopolitikai és gazdasági feszültségek, a repülőgépgyártás nehézségei és a hajtóműproblémák ellenére összes bevétele 2023-hoz képest 8,2 százalékkal, 22,7 milliárd USA-dollárra nőtt.
Közleményükben kitérnek arra is, hogy az utasforgalomból származó bevétel 4 százalékkal emelkedett, míg a cargo üzletágé mintegy 35 százalékkal, a fő tevékenységeiből pedig 2,4 milliárd dolláros nyereséget ért.
Működési pénztermelő képességének egyik mutatójaként az EBITDAR (kamatok, adók, értékcsökkenés, amortizáció és bérleti díjak előtti eredmény) 5,7 milliárd dollárt tett ki, 25,3 százalékos árréssel, összhangban a vállalat hosszú távú céljaival – tették hozzá.
A Turkish Cargo éves szállítási volumene több mint 20 százalékkal bővült, és az IATA adatai szerint a világ harmadik legnagyobb légiáru-fuvarozójává vált.

A vállalat arról is beszámolt, hogy vagyona elérte a 40 milliárd dollárt, ez 2002 óta tizennyolcszoros növekedést jelent.
A pénzügyi eredményeknek köszönhetően a cég fenntartotta stabil jövedelmezőségét, és három év alatt 8,3 milliárd dollárral csökkentette nettó adósságát.
A Turkish Airlines 260 millió dolláros készpénzes osztalék kifizetéséről is döntött, miközben a jelenlegi részvény-visszavásárlási programja révén továbbra is elkötelezett a befektetői hozamok biztosítása mellett – hangsúlyozza a közlemény.
Mint felidézték, a légitársaság hivatalosan is elnyerte a legtöbb országba repülő légitársaság címet a Guiness World Recordtól, mivel járathálózatában az országok száma 131-re, a nemzetközi célállomásoké pedig 299-re nőtt. Tavaly negyedszerre is megkapta az APEX (Airline Passenger Experience Association) 5 csillagos globális légitársaság díját, kilencedik alkalommal nyerte el a Skytraxtől az Európa legjobb légitársasága elismerést, valamint harmadszor kapta meg a World Finance legfenntarthatóbb nemzeti légitársaság díját.