Katonai légiparádé lesz augusztus 20-án 9 órai kezdettel Budapesten: a Duna Lánchíd és Margit híd közötti szakasza felett katonai repülőgép- és helikopterkötelékek áthúzását, valamint egyéni bemutatókat tekinthetnek meg a kilátogatók, a Magyar Honvédség bemutatóinak főpróbáját augusztus 19-én 14 órától tartják.
Augusztus 20-án 8 órától Magyarország lobogójának felvonása és tisztavatás tekinthető meg a Kossuth téren, az eseményen a kecskeméti repülődandár három JAS-39 Gripen harcászati repülőgépből álló köteléke díszelgő áthúzást hajt végre a Kossuth tér fölött, piros-fehér-zöld füstcsíkkal.
A hagyományos légi parádét 9 órai kezdettel tartják a Duna felett, a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon, az esemény honlapja szerint a pesti és budai rakpartokról lehet majd megtekinteni.

A szervezők a légi parádé programját és a részt vevő típusok listáját nem hozták nyilvánosságra, annyit közöltek, hogy a Magyar Honvédség forgó- és merevszárnyas eszközeinek díszelgő (helikopter- és repülőgépkötelékek) áthúzását, valamint egyéni bemutatókat láthatnak majd. Utóbbiak a Parlament előtti szakaszon figyelhetők majd meg a legjobban.
Az elmúlt évekhez hasonlóan várható a szolnoki MH Kiss József 86. Helikopterdandár legmodernebb Airbus H145M és H225M, illetve a klasszikusnak számító Mi-17 és Mi-24 helikoptereinek, valamint a Magyar Honvédség Zlin-143 és 242L típusú kiképző repülőgépeinek részvétele.
Az elmúlt napokban a legnagyobb repüléssel foglalkozó magyar közösségi média csoportba felkerült felvételek és a Magyar Honvédség közlése szerint a merevszárnyú kötelékekben a JAS 39 Gripen vadászgépek mellett Airbus A319, Dassault Falcon 7X és a legújabb Embraer KC–390 Millennium szállítógépek is repülnek majd.
A főpróbát augusztus 19-én, kedden délután 14 órától tartják.
A repülőgépek és a helikopterek augusztus 19-én és 20-án több alkalommal repülnek át alacsony magasságban Budapest és agglomerációja fölött, a repülések során a térségben a megszokottnál nagyobb zaj- és hanghatás várható.
A nagy hagyományokkal rendelkező szolnoki helikopteres bemutatót sajnos az idei évben sem tartja meg a Magyar Honvédség.