A kanadai légitársaság 2026. június 6-tól újraindítja szezonális járatát Toronto és Budapest között.
Az Air Canada jövő június elejétől október 24-ig hetente négy alkalommal repül majd az útvonalon Boeing 787-9 Dreamliner típusú gépeivel.
A légitársaság lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint az AC 942-es számú járatok keddenként, péntekenként, szombatonként és vasárnaponként 21 óra 55 perckor szállnak fel Torontóból, majd másnap 11:25-kor érkeznek meg Budapestre.
A visszaúti járatok AC 943-as számmal hétfőnként, szerdánként, szombatonként és vasárnaponként 13 óra 15 perckor indulnak a magyar fővárosból, és 15:15-kor szállnak le a kanadai nagyvárosban.
A légitársaság Boeing 787-9-esein 30 vízszintes ággyá dönthető business, 21 prémium turista és 247 turista osztályú ülés várja az utasokat.

Az Air Canada leánycége, a Rouge utoljára a 2019-es nyári menetrendben közlekedett Ferihegyre Boeing 767-300ER repülőgépeivel Torontóból. A szezonális járat visszatérése 2020-ban is szerepelt a tervekben, de a világjárvány miatt ez nem jött létre, a szabadidős légitársaság 2020 tavaszán ráadásul megvált flottájának 30 százalékától, köztük a budapesti útvonalakon használt 767-esektől is.
Az Air Canada később azt tervezte, hogy a gerinchálózatán repülő, saját Boeing 787-9 Dreamlinereivel indítja újra nyári, szezonális járatait Budapestre. A cég 2022. február elején be is jelentette a májustól a nyári menetrend végéig hetente háromszor tervezett járatot, ám márciusban a légitársaság az ukrajnai háborúra hivatkozva visszakozott.
A kanadai már a második visszatérő transzatlanti járat Budapestre, az American Airlines augusztus elején jelentette be, hogy 2026. május 21-től újranyitja Philadelphia és Budapest közötti útvonalát, amelyen október 5-ig naponta repülnek majd a légitársaság Boeing 787-8 Dreamlinerei.