Az ír fapados november 12-től tette kötelezővé az online utasfelvételt és a digitális beszállókártya használatát az összes utasa számára, az első nap tapasztalatai kedvezőek a légitársaság közlése szerint.
A Ryanair statisztikái alapján ma 13:00 óráig több mint 700 járata indult el késés és zavar nélkül Európa-szerte – közölte lapunkkal a légitársaság.
Az utasok több mint 98 százaléka bemutatta a digitális beszállókártyáját (digital boarding pass – DBP), de a maradék 2 százalék is elvégezte az online utasfelvételt a repülőtérre érkezés előtt, így ők ingyenes beszállókártyát kaptak.
A közlés szerint az utasok visszajelzései egyöntetűen pozitívak voltak, amikor telefonjaikat leolvasták a repülőtéri biztonsági ellenőrzésnél és a beszállókapuknál.
Egyetlen utas sem maradt le a járatról, és csak néhányuknak akadt problémája a telefonjával. Ők szintén gond nélkül felszállhattak a járatokra, mivel a beszállókapuknál rendelkezésre álltak az online check-in során megadott adataik.
A Ryanair még 2024-ben jelentette be, hogy megszünteti a papír alapú beszállókártyát és a reptéri utasfelvételt. Eredetileg idén májusra tervezték a lépést, ám később elhalasztották november 3-ra, majd végül szeptemberi bejelentésük szerint november 12-re.

























