A holland légitársaság évi egymilliárd eurós eredményjavulást tart szükségesnek ahhoz, hogy finanszírozni tudja repülőgép-beszerzéseit, az utasélmény fejlesztését és a munkavállalókat érintő beruházásokat, emellett az európai flottájának átalakításával javítaná versenyképességét és jövedelmezőségét.
A november 5-én bejelentett átszervezés célja egy kisebb, egyszerűbb és rugalmasabban működő vállalat kialakítása a cég közleménye szerint. Emlékeztetnek arra, hogy a KLM az elmúlt években már több mint 750 millió eurónyi tartós pénzügyi javulást ért el, a vezetés szerint azonban a magas üzemanyagárak, a globális bizonytalanság és az erősödő piaci verseny miatt további intézkedésekre van szükség.
A program mintegy 5000 munkakört érint, de ezek nem mindegyike jelent munkahelyvesztést.
A KLM Catering Servicesnél 1250 pozíciót szerveztek át a Gategrouppal való együttműködés keretében, a földi kiszolgálásban pedig további 800 munkakör tevékenysége kerül külső szolgáltatókhoz. Mintegy 2000 pozíciót – köztük az ügyfélkapcsolati központként működő Cygnific 1500 állását – az Air France-KLM-csoporthoz helyeznek át.
Ezeken felül hatékonyságnövelés révén a KLM saját szervezetében körülbelül ezer munkahely megszüntetését tervezi, ami a jelenlegi létszám közel 15 százalékának felel meg. Az elbocsátásokat természetes létszámfogyással, önkéntes távozási programokkal és más munkakörökbe történő áthelyezésekkel igyekeznek elkerülni. Marjan Rintel vezérigazgató ugyanakkor további szervezeti, foglalkoztatási és létszámintézkedéseket sem zárt ki.
Átalakul az európai flotta
A KLM európai hálózatán a nagyobb és kisebb repülőgépek arányát módosítják, hogy a kapacitás jobban igazodjon az utasforgalomhoz. Az Airbus A321neo továbbra is fontos szerepet kap, a korábban tervezett A320-asok helyett azonban kisebb Embraer E195-E2-eseket állítanak be.
Ezzel párhuzamosan a KLM Cityhopper szerepe is növekszik az európai útvonalhálózat kiszolgálásában.

A Boeing 737-esek és az Embraer E190-esek kivonását a következő évekre tervezik. A jelenleg mintegy 185 Airbus, Boeing és Embraer repülőgépből álló flotta egyszerűsítésétől a karbantartási és üzemeltetési költségek csökkenését, valamint a megbízhatóság és a rugalmasság javulását várják. A rendelkezésre álló kapacitást egyre inkább azokra az útvonalakra összpontosítják, amelyek a legtöbbet teszik hozzá az utasok átszállási lehetőségeihez és a KLM Schipholról elérhető járathálózatához, amely jelenleg 160 célállomást tartalmaz.
Kiszervezik a földi kiszolgálás egy részét
Az amszterdami Schipholon a földi kiszolgálásban is jelentős változások jönnek. Az utasforgalmi szolgáltatásokban nagyobb szerepet kap a digitalizáció és az önkiszolgáló technológia, így az utasok többek között a becsekkolást, a beszállást és az átfoglalást is egyre inkább önállóan intézhetik. A repülőtéri munkatársak feladatai ezzel párhuzamosan inkább a személyes segítségnyújtásra és az utasok fogadására összpontosulnak.
Az európai járatok előtéri kiszolgálását és a poggyászkezelés egy részét külső partnerek veszik át. A légitársaság szerint a szakosodott szolgáltatók hatékonyabban tudnak beruházni, és alacsonyabb költséggel biztosíthatják ezeket a feladatokat.
A KLM Cargo a Schipholon működő saját raktárába vonja össze az árukezelést, ahol az utasszállító és a dedikált teherszállító járatok rakományát egyaránt kezelik majd.
A változtatás a 2035-re tervezett új cargo-terminál előkészítését is szolgálja.
A műszaki és karbantartási üzletág, az Engineering & Maintenance a jövőben elsősorban az új típusokra összpontosít, és felgyorsítja a kivonás előtt álló repülőgépek karbantartási tevékenységének leépítését. Az Engine Services és Component Services részlegek irányítását pedig közelebb viszik az Air France-KLM-csoporthoz.
A csoport eredménye is javult, de csökkentették a kapacitásnövekedési előrejelzést
A bejelentéssel egy időben az anyavállalat Air France-KLM közzétette harmadik negyedéves eredményeit. A csoport 1,34 milliárd eurós üzemi nyereséget ért el, meghaladva az elemzők 1,1 milliárd eurós várakozását. A kedvező eredményhez hozzájárult az India és Ázsia felé irányuló közvetlen járatok iránti erős kereslet, valamint a prémium utazások bővülése.
A csoport ugyanakkor a 2026-os teljes évre vonatkozó kapacitásnövekedési előrejelzését a korábbi 2–3 százalékos sávból a 2 százalék körüli értékre mérsékelte.
Az üzemanyagköltségekre vonatkozó várakozását ezzel egyidőben 8,9 milliárd dollárról 9,2 milliárd dollárra emelte.
Az Air France-KLM a légitársaságai közötti együttműködést is erősítené. A skandináv SAS tervezett bevonása további szinergiákat és méretgazdaságossági előnyöket hozhat, amennyiben az Európai Bizottság jóváhagyja a tranzakciót.
Marjan Rintel, a KLM elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott a bejelentések kapcsán, hogy a működési környezet egyre összetettebbé válik a globális bizonytalanság, a magas üzemanyagárak és a légiközlekedési iparágra nehezedő fokozódó nyomás miatt, ezért látják szükségesnek az esetenként fájdalmas intézkedéseket. Hozzátette: szeretnék, hogy KLM továbbra is olyan jelentős légitársaság maradjon, amely összeköti ügyfeleit a világgal, hogy olyan vállalat legyen, ahol az emberek szívesen dolgoznak, és amelyre Hollandia büszke lehet.
Elismerte, hogy az átalakítás fájdalmas lesz az érintett munkavállalók számára, különösen azoknak, akiknek a feladatait eddig a légitársaságon belül végezték. A KLM a szakszervezetekkel és a dolgozói képviseletekkel egyeztet a tervezett változtatásokról, valamint az új kollektív szerződésekről. A légitársaság 2028-ig legalább 8 százalékos tartós javulást céloz, mérsékelt béremelések mellett.


















