Végrehajtotta első repülését a Lockheed Martin LM-100J kereskedelmi célú szállítógép prototípusa a Georgia állambeli Marietta repülőteréről. A repülőgépet három hónappal ezelőtt mutatták be a nagyközönségnek.
Az N5103D lajstromjelű repülőgép szűzrepülése 2 óra 47 percig tartott, melynek során a gép 11 000 láb magasságig emelkedett. A leszállást követően a pilóták arról számoltak be, hogy a repülés során nem történt váratlan esemény, a polgári változat ugyanolyan jól teljesített a levegőben, mint az évek óta gyártott katonai C-130J gépek példányai.
A gyártó célkitűzése szerint a C-130J katonai szállítógép polgári változata – melyet 2014 elején kezdtek fejleszteni – a jövő évben szerezheti meg a polgári célú, kereskedelmi forgalomba állításhoz szükséges engedélyeket.
Az LM-100J típust az 1964 és 1992 között gyártott, L-100 polgári célra is használt szállítógépek utódjának szánja a gyártó, melyből 47 darab üzemel még ma is világszerte (ebben a katonai változatok is szerepelnek).
A repülőgép a nagy terjedelmű rakományok szállítása mellett alkalmazható lesz természeti katasztrófák elhárításában, egészségügyi vészhelyzetek során emberéletek mentésére, légi tűzoltásra és akár VIP személyek szállítására is – a gyártó közlése szerint.
A típus első vásárlói között a dél-afrikai Safair és a brazil Bravo Cargas légitársaságok neve merült fel.