Karácsony második napján lezuhant egy Antonov An-12-es szállítórepülőgép a kelet-szibériai Irkutszk város közelében. A fedélzeten tartózkodó hat főnyi személyzet és három civil életét vesztette a becsapódás pillanatábanértesült az orosz RIA Novosti hírügynökség.

A becsapódáskor keletkező tűz eloltása után öt holttestet emeltek ki a roncsok közül – mondta el az orosz védelmi minisztérium szóvívője. A repülőgép a zuhanás közben két katonai raktárépület tetőszerkezetét is megrongálta, de ez nem szedett további áldozatokat.

Az orosz Irkutsk Aviation Plant cég tulajdonában álló RA-12162 lajstromjelű repülőgép Novoszibirszkből szállított árut a Bajkál-tó melletti Irkutszkba.


A balesetet vizsgáló nyomozócsoport vezetője, Vladimir Markin kihangsúlyozta, hogy ez az eset is azt igazolja, hogy az áruszállítással kapcsolatos előírásokat radikálisan meg kell szigorítani annak érdekében, hogy hasonló balesetek nagyrészt kivédhetővé váljanak.

A helyi hatóságok az eddigi információk alapján úgy gondolják, hogy a baleset a pilóták hibája, vagy valamilyen technikai meghibásodás miatt következhetett be.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!