Arcfelismerő rendszer tesztel a Moszkva-Domogyedovo repülőtéren az S7 Siberia Airlines, a szolgáltatást azonban kizárólag a business utasoknak tennék elérhetővé.

A Russia Beyond cikke szerint a technológiát egy orosz startup cég fejlesztette ki, és a bűnözőkre való vadászás helyett arra használják, hogy kényelmesebbé tegyék az utazást. Vagy legalább is azok számára, akik a business osztályra foglaltak jegyet.

Ezzel némileg kilógnak azon légitársaság sorából, akik szintén az arcfelismerő rendszer tesztelésén fáradoznak. A legutóbbi bejelentsek szerint a British Airways Los Angelesben állított fel önbeléptető kapukat, amelyet biometrikus azonosításon alapulnak, korábban a dubaji repülőtér telepített száz arc- és egyéb biometrikus jegyet felismerő automatát és az Air Asia is bejelentette, hogy Malajziában üzembe állították az ottani első ilyen kaput.

A kép illusztráció. (Fotó: Dubai Airports)

Ezek a szolgáltatások azonban mindenki számára elérhetőek, de az S7 a drága technológiát inkább a jól fizető utasok felé fordítja, ugyanis a business utasoknak szeretnének személyre szabott prémium ajánlatokat biztosítani vele. Például a rendszer képes lesz arra, hogy felismerje a business váróban pihenő utast, akinek a gépéhez megkezdődött a beszállítás, és riasztást küldenek a telefonjára.

Alexander Khanin, a startup cég vezetője a technológiával kapcsolatban elmondta, többféle körülmények között tesztelték a rendszert, például rossz fényviszonyok között és úgy programozták, hogy nem kell a kamerába nézni a felismeréshez, anélkül is 90 százalékos találati aránnyal képes az arcot felismerni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Leszögezte, hogy a rendszer csak akkor gyűjt adatokat az utasokról, ha ahhoz előzetesen hozzájárultak.

 

A közép-európai repülőtereken az elmúlt évben sokasodtak meg az arcfelismerő rendszerek, Bécsben és több cseh repülőtéren is bevezetik őket, de ezek a biztonságot hivatottak szolgálni.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!