Frissítette idei évre szóló előrejelzését a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA), a korábbiakhoz képest jóval kevesebb utassal és sokkal nagyobb mértékű veszteséggel számol.

Brian Pearce, a szervezet vezető közgazdásza szerdán videokonferencián ismertette a frissített előrejelzést. Az adatok azt mutatják, hogy az előzetes foglalások száma rendkívül alacsony, 2019-hez képest most alig 7 százalékkal rendelkeznek a társaságok. A nyári csúcsidőszakra eddig 78 százalékkal kevesebb foglalás érkezett be.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy az utasok már nem mernek több hónapra előre foglalni a bizonytalanságok miatt.

Fotó: Budapest Airport/Baranyi Róbert

Sok múlik majd a kormányok döntésein, de abban Brian Pearce biztos, hogy a tavaly decemberben előrejelzett forgalomnak a közelébe sem érnek ebben az évben.

Három hónappal ezelőtt az IATA értékesített utaskilométerben mérve a 2019-eshez képest 50 százalékos forgalmat várt, most már jobb esetben is csak 38 százalék jöhet össze, de ez óvatosabb nyitások mellett akár 33 százalékra is csökkenhet.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezzel együtt a vállalatok pénzének csökkenése is felgyorsulhat.

Decemberben még 48 milliárd USA-dollárnyi készpénzállomány felélését várta 2021-re a légitársaságokat tömörítő szervezet, 33 százalékos forgalom mellett viszont ez az összeg elérheti a 95 milliárdot is.

Pontos tavalyi adatok még nincsenek, de előzetes számítások szerint 2020-ban a légicégek 150 milliárd dollár készpénzt éltek fel, viszont pozitívum a szakember szerint az, hogy hónapról hónapra csökken a pénzvesztés üteme.

Tavaly decemberben az IATA azzal is számolt, hogy a légitársaságok idén év végén már újra elkezdhetik növelni készpénztartalékaikat, de erre már semmi esély nincs idén.

Brian Pearce azonban hangsúlyozta, továbbra is 2-3 éven belül várják az iparág teljes visszaépülését, mert az utazási kedv töretlen, és az elmaradt utazásokat be fogják pótolni az emberek.