Az abu-dzabi leányvállalat elindulása után a Wizz Air vezérigazgatója már csak a térség légiközlekedési piacának szabadabbá tételét várja, hogy a régió jelentős szereplőjévé váljanak, a cég innen Indiába is repülne.
Váradi József, a Wizz vezetője a Forbes magazinnak nyilatkozott arról, hogy milyen ambíciózus tervei vannak a közelmúltban Abu-Dzabiban elindított leányvállalattal. A cég először Athénba indított járatot, és további hét útvonal van a tervek között: Alexandria, Kutaiszi, Lárnaka, Odessza, Tel Aviv, Thesszaloniki és Jereván.
Ezen kívül Budapestről, Bukarestből, Katowicéből és Szófiából is repül az emírségekbe a Wizz, de ezeket a járatokat a magyar bejegyzésű cég teljesíti.
Hosszabb távon Váradi elmondása szerint a leánycég az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) tagországaiban alakítaná ki point-to-point járathálózatát, bár ehhez még rengeteg jogalkotói munkára lesz szükség.
A Katart, az Egyesült Arab Emírségeket, Szaúd-Arábiát, Kuvaitot, Bahreint és Ománt magába foglaló terület ugyanis közel 10 éve halogatja a légipiacuk egymás közötti, például az EU belső működésének mintájára történő megnyitását.
Ez azt jelenté Váradi József szerint, hogy a térség egyik országában bejegyzett légicég bármelyik másikban létrehozhatna bázist, a Wizz Air 15 éves időtávon belül szeretné ezt elérni, hogy meghatározó szereplő lehessen a Közel-Keleten.
Úgy vélte, gazdaságilag is jobban járna ezzel a régió, ahogy egy esetleg az unióval kötendő Nyitott Égbolt-megállapodással szintén: utóbbival Váradi szerint Izrael is jól járt, és ezt azok a döntéshozók is be fogják látni, akik most még védenék a saját piacukat.
A vezérigazgató emellett dicsérte Abu-Dzabi emírséget, amiért a saját monopol légitársasága, az Etihad mellett fapados cégeket is szívesen lát most már. Szerinte a hagyományos, hálózatos cégek bizonyos közönséget nagyon jól szolgálnak ki, de új utasokat nem tudnak bevonzani, erre a feladatra a fapadosok jók.
A Wizz helyi leányvállalatának osztoznia kell a piacon az ugyancsak Abu-Dzabiban létrehozott másik fapadossal, az Air Arabia helyi cégével: az emírség állami alapja ezt tavaly júliusban hozta létre 51 százalékos részesedéssel, hasonló módon a Wizz Air Abu Dhabihoz.
Ugyanakkor Váradi József úgy látja, ezzel csak sokszínűbbé válik a helyi légiközlekedési piac. „Emelem kalapom Abu-Dzabi előtt mindezért” – mondta.
Ehhez kapcsolódóan arról is beszélt, hogy bár egyelőre nyugati irányban terjeszkednek, az Air Arabia pedig keletre, középtávon az indiai piac is a Wizz tervei között szerepel.