A brit és a német légitársaság további járatokat kénytelen törölni a munkaerőhiány miatt az őszi időszakban és az október végén kezdődő téli menetrendben is, a változások budapesti járatokat is érintenek.
A British Airways közleménye szerint a téli időszakban az eredetileg tervezett járatszám mintegy 8 százalékát, tízezer járatot kellett előzetesen törölni.
A kapacitáscsökkentést a légitársaság igyekezett olyan rövidtávú útvonalakon végrehajtani, ahol naponta több járat is közlekedik, így az érintett utasok könnyen át tudják foglalni a repülőjegyüket.
A londoni Heathrow reptér üzemeltetője által bejelentett napi 100 000 utasos korlát október 29-ig történt meghosszabbítása miatt pedig a British Airways a nyári menetrend hátralévő részében az eddigi vágásokon felül további több mint 1200 járatát kénytelen törölni.
A német FVW iparági portál értesülése szerint hasonló lépésre készül a Lufthansa is, amely bár korábban azt közölte, hogy túl van a nyári káosz nehezén, a menetrend stabilizálása érdekében előre megnyirbálja a járatok számát a frankfurti és müncheni gyűjtő-elosztó központjaiban a téli időszakban is.
A német légitársaság egyelőre nem közölt pontos számokat, de az információk szerint egyes hosszútávú útvonalakat is érintheti a kapacitáscsökkentés.
Azonban a Lufthansa is főleg a belföldi és európai útvonalain igyekszik vágni, ahol több átfoglalási alternatívát tud kínálni az érintett utasoknak.
Az Aeroroutes menetrendeket elemző oldal posztja szerint a Lufthansa szeptember hónapra viszont már frissítette járatait a foglalási rendszerekben. A június végi és az augusztus közepi adatokat összevetve szeptemberben Frankfurtból 22, Münchenből 8 százalékkal kevesebb Európán belüli járatot indít a német légitársaság, ez érinti a budapesti kínálatot is.
Frankfurt és Budapest között az eredetileg tervezett 150 járat helyett 107, München és a magyar főváros között 116 helyett 103 járatot tervez a Lufthansa az ősz első hónapjában.
Az előre bejelentett csökkentések mindkét légitársaság közlése szerint a késések és az utolsó pillanatos járattörlések minimalizálását szolgálják.
A szintén kapacitásgondokkal küzdő és ősszel is forgalmi korlátozások mellett működő amszterdami Schiphol repülőtéren bázist üzemeltető KLM egyelőre nem jelentett be változást az őszi és a téli időszak várható menetrendjével kapcsolatban.