Augusztusig húzódhat a Boeing 737 MAX újbóli engedélyeztetése, és a gyártás nagyon alacsony ütemmel indulhat csak újra, de várhatóan még ebben az évben, emellett a 787-es és 777/777X típusokból is kevesebb készülhet majd.

A Reuters saját forrásaira hivatkozva számolt be arról, hogy legalább augusztusig  elhúzódhat a 737 MAX újbóli engedélyeztetése a Szövetségi Légügyi Hatóságnál (FAA), de egyes pletykák szerint akár őszre is tolódhat a folyamat befejezése.

Southwest 737 MAX-ok letárolva Victorville-ben (Fotó: Reuters Top News – Twitter)

A két szerencsétlenségben is érintett géptípus egyik fontos, az átalakításokat ellenőrző tesztrepülését május végére halasztották, miután korábban két újabb szoftveres hibát találtak a mérnökök.

Ezekről korábban mi is beszámoltunk: az egyik módosítás a mikroprocesszor feltételezett hibáját érinti, amely bizonyos esetekben a vízszintes vezérsík akaratlan elmozdulását (runaway stabilizer) okozza, a másik javítás pedig azt akadályozza meg, hogy a robotpilóta a leszállás végső szakaszában váratlanul leoldjon.

A Southwest Airlines október végéig hosszabbította meg a típus letárolásának időszakát, és megállapodott a Boeinggel arról, hogy 107 helyett csak 48 új gépet vesz át 2022-ig. 

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Aviation Week emellett cikkében megjegyezte, hogy más cégekkel ellentétben egyelőre egyetlen gép rendelését sem mondta vissza a dallasi székhelyű fapados.

A Boeing a negyedéves pénzügyi jelentésében is foglalkozott a MAX-ot érintő problémákkal. Az amerikai repülőgépgyártó azt írta, a koronavírus-járvány miatt megcsappant kereslet következtében a 737 MAX-ok gyártása nagyon alacsony kibocsátás mellett indulhat csak el még idén, és 2021-ben sem fognak havonta 31-nél többet készíteni Rentonban.

Ezek a változások újabb 1 milliárd dollárjába kerülnek a cégnek, így a MAX-okkal kapcsolatos problémahalmaz a Boeing közlése szerint 5 milliárd dolláros plusz költséget jelentett eddig.

Sorban készülnek a Dreamlinerek Everettben. Átalgosan két hét alatt végeznek egy géppel.

A többi típussal kapcsolatban a Boeing azt közölte, hogy a keresletcsökkenés miatt szintén mérséklik az összeszerelés ütemét.

A Dreamlinerek havi gyártási rátája a mostani havi 14-ről idén 10-re, 2022-re pedig 7-re csökken.

A 777/777X típusból 2021-ben mindössze havonta 3 példányt gyárt majd a Boeing. Az intézkedés a 767-es és 747-es programot nem érinti.