Címlap Szerzők Írta AIRportal.hu

AIRportal.hu

15309 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS
video

Speciális festésű Boeing 737-est mutatott be az Egyptair

A repülőgép festése az egyiptomi nemzeti futball válogatott tiszteleg, kiemelve, hogy a csapat hivatalos szállítója az Egyptair.

Captain (Boeing 737 CL)

ASL Airlines Hungary Kft.

Újra a levegőben az Antonov An-225 Mrija

A repülőgépen az utóbbi hónapokban a gyártó nagyjavítást és számos korszerűsítést végzett el, melyet követően március 19-én hajtották végre az első tesztrepülést.

Korábban jóváhagyhatják a hatóságok az Airbus-Bombardier együttműködést

Jól halad a hatósági jóváhagyás folyamata, így az eredeti 2018 végi határidő helyett már az év közepén átveheti a Bombardier C Series program irányítását az Airbus.

Kezdődhet az ANA első A380-asának összeszerelése

A repülőgép összeszerelését áprilisban kezdi meg a gyártó és a tervek szerint 2019-ben veheti át a légitársaság.

Újra napirenden az európai és amerikai járatnyitás az AirAsia X-nél

Újra elővette az európai és amerikai low-cost járatok indításának terveit az AirAsia X, de inkább a másodlagos repterekre fókuszálnának, a csoport thai cége évek óta emlegeti többek közt a budapesti járatnyitást is.

Megérkezett új bázisára, Münchenbe a Lufthansa első A380-asa

Az első A380-as stílusosan a München névre keresztelt példány volt, melyet szombaton köszöntöttek a Lufthansa második számú, de a frankfurti mellett (vagy rovására) egyre fontosabb szerepet betöltő németországi központi repterén.

Két héttel elhalasztotta a budapesti járatindítást az Iran Air

Az eredetileg tervezett 2018. március 31-i indulás helyett április 14-től indulnak az Iran Air Teherán - Budapest járatai a repülőjegy foglalási rendszerek adai szerint.
video

A rögzítőhevederek miatt haltak meg a vízre szálló New York-i helikopter utasai

Azonnali hatállyal leállították pénteken az Egyesült Államokban a nyitott ajtajú városnéző helikoptertúrákat, miután kiderült, hogy a múlt heti balesetben az utasok azért haltak meg, mert nem tudták magukat időben kioldozni a vízbe süllyedő helikopterből.

Visszatért Tenerifére a Wizz Air Budapestre induló gépe

A tenerifei felszállást követően mintegy másfél órát várakozott a Wizz Air Budapestre induló repülőgépe Tenerife és Gran Canaria szigete között, majd az A320-as visszatért Tenerifére.

Levegőben a mini-MAX!

Végrehajtotta szűzrepülését az új generációs hajtóművekkel felszerelt Boeing 737 MAX-család legkisebb befogadóképességű, ugyanakkor legnagyobb hatótávú változata, a MAX 7.

Elkészült az Air Belgium első A340-esének festése

Elkészült az Air Belgium néven induló, Brüsszel-Charleroi és Hong Kong között hosszútávú járatokat indító légitársaság első Airbus A340-esének festése Brüsszelben. 
video

Így repült a GE9X, a 777X óriási hajtóműve

Így emelkedett először a levegőbe az egészen elképesztő méretű 777X hajtómű.

Aranytömbök hullottak egy Antonov An-12-es kiszakadt cargoajtaján

Húszkilós aranykoncentrátum-tömbök szóródtak ki felszállás közben egy An-12-es szállítógépből csütörtökön Jakutszkban a repülőtér futópályájára.

Levegőben a GE9X, a 777X hajtóműve!

Az új fejlesztésű és elképesztő méretű erőforrás a hajtóműgyártó átalakított Boeing 747-esének szárnya alatt, a kaliforniai Victorville-ből emelkedett először a levegőbe.

Megkapta az üzemeltetési engedélyt az Air Belgium

Megkapta a légitársasági üzemeléshez szükséges egyik legfontosabb engedélyt az Air Belgium, az első járat április közepén indulhat Charleroi-ról Hong Kongba, a jegyek értékesítése hamarosan kezdődik a tervek szerint.

Megkapta az építési engedélyt a Ferihegyre tervezett parkolóház és a Cargo City

Kiadta az ütemezett építési engedélyt a Budapest Airport Zrt. részére egy új parkolóház és a Cargo City Handling raktár és iroda épület létesítésére Budapest Főváros Kormányhivatala.

Guinness rekord: átadta a Boeing a tízezredik 737-est

Míg az első 5000 példány legyártásához 40 évre volt szüksége a Boeingnek, az újabb 5000 példány mindössze 12 év alatt elkészült, a Boeing idén tovább emeli a 737-es gyártósor sebességét.

Óriási bővülés a Wizz Airnél: 21 új gép, 70 új útvonal 17 hét alatt

A következő 17 hét során 21 új gép érkezik a WIZZ bázisaira Európa-szerte, 70 új útvonalat és heti 700 új indulást támogatva. A Budapesten állomásozó gépek száma egy új Airbus A320-assal 11-re bővül.

Számlázó

Budapest Airport Zrt.

Quality Manager

Aeroplex of Central Europe Kft.

Másodállású üzemanyag töltő – lefejtő

Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft.

Három hónapra hatalmas sárga X került az egyes futópályára

A Budapest Airport mától, azaz 2018. március 12-től lezárta a ferihegyi repülőtér egyes futópályáját felújítási munkálatok miatt három hónapra.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Junior SOC Analyst

HungaroControl Zrt.

Védelmi ellenőr – cargo

Green Shield Kft.

AOG Recovery Engineer (B1 and/or B2 Licensed)

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Hangármester

Aeroglobe Kft.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Berendezés karbantartó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőtéri utassegítő

ASU AMBULANCE Kft.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Eladó, pénztáros munkatárs

Memories of Hungary Kft.

B1 Licensed Aircraft Engineer

Lufthansa Technik Budapest Kft.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

WIZZ Management Trainee Program

Wizz Air Hungary Ltd.
Hirdetés
Translate »