Címlap Szerzők Írta AIRportal.hu

AIRportal.hu

15650 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Így köszöntötték Budapesten a Swiss vadiúj CS100-as gépét

Mutatjuk a Swiss új generációs, Bombardier CS100-as repülőgépének budapesti bemutatóján készült videóösszefoglalót az esemény legjobb pillanatairól.

Lesz-e nagyobb és növelhető-e még a 777X?

A Boeing a múlt hónapban jelentette be, amennyiben lesz megfelelő szintű érdeklődés a vásárlók részéről, úgy megvalósulhat egy harmadik 777X változat is.

Rampás tanfolyam

Repülőgép terhelés- és súlypontszámító tiszt képzés indul 2016. október 10-én a Take-air Kft. szervezésében.

Egy Zorro jelmezes utas miatt ürítették ki Los Angeles repterét

Lövésekről érkeztek bejelentések ezért kiürítették Los Angeles repülőterének termináljait, a vizsgálat folyik, egy Zorro-jelmezes utast őrizetbe vettek.

Jó hangja volt a Galaxynak? Akkor ezt hallgasd meg!

Az interkontinentális repülésekre képes utászállítók őse, a VC-10-es típus egyik megmaradt példányának négy hajtóműve minden évben felsüvít.

Alacsonyan szállnak a repülők Phuketen

Erre a strandra egyszer minden repülésrajongónak kötelező ellátogatni, de csak St. Maarten és Skiathos után.

Szálljunk le Európa egyik leggyönyörűbb repterén

Nézd meg a franciaországi Nizza repülőterének megközelítését és a leszállást a pilótafülkéből, gyönyörű Cote d´Azur - panorámával.

Utazómagasságon ‘esett szét’ a Southwest 737-esének hajtóműve

Az utasok csak egy erős robbanás szerű zajt hallottak, majd a repülőgép rázkódni és süllyedni kezdett, az oxigénmaszkok kiestek.

Csökkenti budapesti járatainak számát a Turkish Airlines

Számos európai útvonalán frekvencia-csökkentést jelentett be a Turkish Airlines a téli menetrendben, köztük Budapestre is kevesebbszer közlekednek.

Elkészült a China Airlines első A350-es repülőgépe

Kigördült az európai repülőgépgyártó toulouse-i gyártósoráról a tajvani China Airlines első A350 XWB repülőgépe.

Olyan air to air videót mutatunk, hogy a szavad is eláll

A KLM Orange Pride festésű Boeing 777-300 ER repülőgépe hozta Amszterdamba Rióból a holland olimpikonokat. Az ország felett különleges kíséretet kaptak.

Ezen a gépen még a mi tenyerünk is megizzadt volna

Nagyon szeretünk repülőgépen utazni, de ezen a Royal Air Maroc Boeing 737-esen mégsem szívesen ültünk volna.

Budapesten is bemutatkozott a Swiss CS100-asa

Budapesten is bemutatkozott hivatalosan a Swiss színeiben július 15-e óta szolgálatban lévő Bombardier CS100-as is.

IATA: a Ryanair a világ ‘legnépszerűbb’ légitársasága

A IATA által közzétett World Airline Transport Statistics jelentés szerint a Ryanair ismét több nemzetközi utast szállított mint bármely más légitársaság.

Egy remek leszállás Madeirán ezúttal a pilótafülkéből

Sok madeirai leszállásról mutattunk már be videót, de ezúttal nem kívülről, hanem a cockpitból mutatjuk a megközelítést és a leszállást.

Nem kis meglepetést okozott a Virgin America légiutaskísérője

Arról persze lehet vitatkozni, hogy ez jó-e, vagy sem, de az biztos, hogy az utasok között fergeteges hangulat kerekített a stewi ezzel safety bemutatóval.

Járatkiszolgálási felelős

Menzies Aviation (Hungary) Kft.

Magyarországra is indít járatokat Moszkvából a Jamal légitársaság

Budapesti járatok indítására kapott engedélyt a Jamal orosz légitársaság Moszkva új, negyedik nemzetközi repülőteréről, Zsukovszkijról.

Így fogadták Amszterdamban a holland olimpiai csapatot

Speciális festésű Boeing 777-es, alakzatban közlekedő bevezető autók, tűzoltó-vízsugár - így köszöntötte az amszterdami reptér a Rióból hazatérő sportolókat.

Újabb logisztikai központ épül Ferihegyen

A Budapest Airport és a DHL Express stratégiai megállapodást írt alá egy új magyarországi létesítmény kivitelezéséről a DHL Csoporthoz tartozó vállalat számára.

Felvásárolná az easyJetet az alapító és az AerCap lízingcég?

Az easyJet alapítója Stelios Haji-Ioannou és az AerCap repülőgépek finanszírozásával foglalkozó cég felvásárolná a légitársaság részvényeit.

Újra repülhet a horvát hidroplán-légitársaság

Augusztus 25-től ismét levegőbe emelkedhetnek a European Coastal Airlines (ECA) DeHavilland Twin Otter 300-6 típusú hidroplán repülőgépei.

Ilyen lehet az életed a Wizz légiutaskísérőjeként

A légiutaskísérői hivatás népszerűsítése érdekében a WIZZ bemutatta első toborzó videóját, melyben betekintést enged a munkával járó feladatokba, életstílusba.

Tartogatott némi kihívást a pilótáknak az erős oldalszél

Madeirán nem ritka az erős oldalszél, mely esetenként komoly kihívást tartogat a pilótáknak, amint azt a mellékelt ábra (videó) is mutatja.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Fénytechnikai karbantartó

Budapest Airport Zrt.

Eszközkezelő

Debrecen International Airport Kft.

Repülőtéri üzemirányító

Budapest Airport Zrt.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.
Hirdetés
Translate »