MTI
Szegeden nyitja meg új irodáját a Lufthansa Systems
A légiközlekedési informatika egyik piacvezető vállalatának magyarországi cége 10-15 emberrel kezdi meg működését Szegeden, ahol a légi és földi személyzet, valamint a légiforgalmi irányítók által használt alkalmazásokat, továbbá a repülőjegy-értékesítéshez digitális megoldásokat fognak fejleszteni és tesztelni.
150 millió forintos bírságot kapott a Ryanair a tavaly Pozsonyban hagyott utasok miatt
Nem tett teljes körűen eleget az utasokkal szembeni tájékoztatási kötelezettségének a Ryanair a tavaly júliusi 27-i Amman-Budapest járatán, amely Budapest helyett Pozsonyban szállt le.
Környezeti hatástanulmányban vizsgálja a főváros Ferihegy környezetterhelését
A fővárosi közgyűlés határozata szerint célként kell meghatározni, hogy a repülőtér fejlesztését mindaddig függesszék fel, amíg az önkormányzat által megrendelendő dokumentum el nem készül.
Másfélszeresére növeli az európai gépekre kivetett büntetővámot az USA
Washington március 18-ával 10-ről 15 százalékra emeli az európai Airbus repülőgépeket sújtó büntetővámot.
Eddig 900 utast szűrtek meg Ferihegyen a koronavírus-járvánnyal összefüggésben
A Liszt Ferenc-repülőtéren eddig csaknem 900 olyan utas szűrését végezték el a koronavírus-járvány miatt, aki közvetlen járattal érkezett Kínából a magyar fővárosba.
Csökkentette tulajdonrészét a Wizz Airben az Indigo Partners
Részvényeinek eladásával az Indigo segít a Wizz Airnek abban, hogy megfeleljen az EU részvénytulajdonosi összetételre vonatkozó előírásának Nagy-Britannia kilépése után az Európai Unióból.
Kiszűrt a hőkamera egy lázas kínai utast Ferihegyen
A repülőtéren a protokollnak megfelelően azonnal megkezdték a fertőtlenítést, mind a gépen, mind azokban a helyiségekben, ahol áthaladt vagy tartózkodott az utas.
További húsz amerikai repülőtérre terjesztették ki a Kínából érkezők vizsgálatát
Az elkövetkező napokban már minden olyan amerikai légikikötőben megkezdik az ellenőrzést, ahová Kína bármelyik részéről érkeznek járatok.
Lezuhant egy katonai helikopter Horvátországban, a pilóta meghalt
A légierő egyik OH-58 Kiowa könnyű felderítő és futárhelikoptere szenvedett balesetet, a pilóta meghalt, a személyzet másik tagja után még kutatnak. A baleset okát egyelőre nem tudni.
Több mint 40 millió eurós mentőövet nyújt a román kormány a Taromnak
A román kormány csütörtöki ülésén 195 millió lej (40,7 millió euró) segélykölcsönt ítélt meg a Tarom légi társaságnak, e nélkül a vállalat márciustól már nem tudna működni.
A Cargo City-t is érintik egyes 200E járatok csütörtöktől
Az új logisztikai központhoz betérő autóbuszok is 200E jelzéssel közlekednek: a betérő járművek kijelzőjén a Cargo City feliratot is feltüntetik a Liszt Ferenc Airport 2 célállomás mellett.
Forgalomba állt a légimentők kilenc EC-135 P2+ mentőhelikoptere
A kilenc helikopter robotpilótával, éjjellátó képességgel, valamint időjárásradarral is rendelkezik, így új képességekkel gyarapítják a magyarországi légi mentést.
Száznyolcvan járatát törölte a Eurowings a légiutaskísérők sztrájkja miatt
A szilveszterkor és újév napján is tartó sztrájk miatt csaknem 180 járatot töröltek a szintén a Lufthansához tartozó Eurowings diszkont légitársaságnál, amelynek partnereként a Germanwings működik.
Átlagosan napi 50 ezer utasra számít a Budapest Airport a karácsonyi időszakban
A napi csúcsidőszak reggel 6 és 7, illetve 11 és 13 óra között zajlik, ebben az időszakban különösen sokan utaznak hétfőn és pénteken, illetve hagyományosan a december 23., 27., 28. és 30. a legforgalmasabb nap.
Szoftverfejlesztő részleget hoz létre Szegeden a Lufthansa Systems
A légiközlekedéshez nélkülözhetetlen szoftvereket fejlesztő és tesztelő részleget hoz létre a Lufthansa Systems Hungária Kft. Szegeden.
Már a szolnoki bázison vannak a honvédség első új helikopterei
Már a szolnoki helikopterbázison van a Magyar Honvédség első két Airbus H145M típusú helikoptere.
Újra sztrájkolnak a Lufthansa-csoport légiutas-kísérői
Újabb sztrájkot hirdetett a Lufthansa légitársaságnál a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO), ezúttal november 7-re és 8-ra, csütörtökre és péntekre, az akció érinti a Germanwings, az Eurowings, a Cityline és a SunExpress járatait is.
Amerikai CV-22B Osprey katonai repülőgépek bemutatója Budapest felett
Az amerikai légierő speciális CV-22B Osprey konvertiplán gépe tart bemutató repülést Budapest felett kedden déli 12 órakor.
Több ezer, a légiközlekedésre is veszélyes lézermutatót zúztak be Magyarországon
A betiltott 23 típus mindegyike károsíthatta volna a látást, kettőnél az áramütés kockázata is fennállt, hét típus pedig arra is alkalmas lenne, hogy azokkal repülőgépek pilótáit elvakítsanak.
Az olaszországi sztrájk miatt a Wizz Air járatai is késhetnek pénteken
A Budapest Airport online járatinformációs rendszere szerint az Alitalia római járatát törölték, a Wizz Air és a Ryanair olaszországi járatai a csütörtök esti állapot szerint elindulnak, de a két fapados légitársaság is arra figyelmeztet, hogy késések, fennakadások fordulhatnak elő pénteken.
Sztrájkot helyezett kilátásba a Lufthansa légiutas-kísérőinek szakszervezete
Sztrájkot helyezett kilátásba a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO) a Lufthansa légitársaságnál a frankfurti és a müncheni repülőtérre, vasárnap reggel 6 és délelőtt 11 óra között.
Új utasterminált építenek a debreceni repülőtéren
A jelenlegi terminál bővítése azonban elérte a végső határát, az új utasterminál tervezésére még ebben az évben kiírják a pályázatot.
Mostantól többe kerül a Budapest feletti éjszakai repülés
Keddtől akár 1000 eurót is fizetniük kell a légitársaságoknak a Budapest feletti éjszakai le- és felszállásokért, a szabályozás várhatóan arra ösztönzi a légi cégeket, hogy éjfél és hajnali 5 óra között ne közlekedtessék gépeiket.
Tűzoltók képzésére alkalmas repülőgép-szimulátort adtak át Debrecenben
Az A320 típusú szimulációs eszközzel egyszerre húsz hazai vagy külföldi repülőtéri tűzoltónak tudják biztosítani a 40-40 órás elméleti és gyakorlati kiképzést Debrecenben.
A brit Thomas Cook-utasok kétharmada már hazatért
A brit polgári repülésügyi hatóság (CAA) hétfőn ismertetett legfrissebb adatai szerint az egy hete csődbe ment Thomas Cook utazási iroda brit utasainak több mint kétharmada már hazatért.