A keddi floridai eset bár nem példa nélküli, a férfit higgadtsága mellett a kedvező időjárás és az is segítette, hogy a neki segédkező légiforgalmi irányító amúgy oktatópilóta is.
A csodával határos eseményről az amerikai NBC a West Palm Beach-i szerkesztőségére, a WPTV-re hivatkozva számolt be szerdán.
A férfi a Bahamákról Floridába tartott egy Cessna 208 Caravan típusú, egymotoros kisgép fedélzetén, hogy meglátogassa várandós feleségét, amikor a pilóta elájult.
Rádión sikerült felvennie a kapcsolatot a Palm Beach-i légiforgalmi irányítással, egy ottani szakember pedig először megkereste radaron, mivel az utas, bár higgadt maradt, nem tudta, merre járnak épp, és közölte, hogy fogalma sincs, miként kell repülőt vezetni.
A brit The Telegraph részletesebb cikke szerint sokat segített az ügy kedvező alakulásában, hogy
az irányító hivatásos oktatópilóta is, így amellett, hogy végig szóval tartotta az utast, és a radart figyelve elvezette a Palm Beach-i nemzetközi reptérre, el tudta neki magyarázni azt is közben, hogy mit csináljon a műszerekkel-berendezésekkel.
A beszámolók szerint a férfi végig higgadt maradt, és kitűnően sikerült irányítania a Cessnát, leszállás után még állóra is tudta fékezni a futópályán.
Videó a földet érésről:
This is brand new video (courtesy of Jeff Chandler) of a passenger landing a plane today at PBIA.
His pilot had passed out, and the passenger with zero flight experience was forced to land the plane.
Team coverage of this amazing landing is on @WPBF25News at 11. pic.twitter.com/jFLIlTp6Zs
— Ari Hait (@wpbf_ari) May 11, 2022
Az irányító és több pilóta a médiának nyilatkozva méltatták az utas teljesítményét, hozzátéve, hogy nulla tapasztalattal kevesen képesek ilyesmire. Bár a kedvező időjárás és a nappali időszak is segítette, és nem egyedi az eset – például 2009-ben is történt hasonló a CNN archívuma szerint, épp ugyanígy Floridában -, mindenképp elképesztő.
Leszállás után a reptéri dolgozók gratuláltak az utasnak, maga az irányító is találkozott vele, a cikkek szerint megható pillanatok voltak. Az elájult pilótát kórházba szállították, de sem az állapotáról, sem a repülőgépet vezető utas kilétéről nem tudni többet.