Örményországi járatokat indít a Ryanair 2020-ban, az ír low-cost cég hálózata így már negyven országot fed majd le. Két-két új útvonal Olaszországgal és Németországgal kapcsolja majd össze Örményországot.

2020. januártól Jereván és Milánó-Bergamo és Róma-Ciampino között, majd a jövő nyári menetrendben Jereván és Berlin-Schönefeld, valamint Gyumri és Memmingen között indít járatot a Ryanair. Mind a négy járat hetente két-két alkalommal közlekedik majd.

A Ryanair éves szinten 130 ezer utasra számít az új örményországi útvonalakon.

Fotó: AIRportal.hu

Amint korábban megírtuk, az örmény hatóságok egy ideje dolgoznak azon, hogy megnyissák a piacot az európai low-cost légitársaságok járatai előtt.

Az ország az Armavia csődje óta nem rendelkezik nemzeti légifuvarozóval és nyilatkozatok szerint nem is időszerű, hogy az állam létrehozzon egy nemzeti légitársaságot, vagy kijelöljön egy magánkézben lévő légicéget erre a státuszra.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Tatevik Revazian Örményország polgári légiközlekedési hatóságának vezetője még a nyáron azt nyilatkozta, hogy dolgoznak a szükséges jogszabályi változtatásokon, mert több low-cost légitársaság – köztük a Ryanair és a Wizz Air – is jelezte szándékát, hogy 2020 nyarán új útvonalakat nyisson Jerevánba.